A sztrájkok miatt megbénult Portugália


-A A+

Egynapos általános sztrájk kezdődött csütörtökön Portugáliában a jobbközép kormánynak a külföldi hitelezők által követelt megszorító intézkedései ellen.

Állnak a vonatok és a metrószerelvények, zárva vannak a hivatalok, zavarok vannak a légi forgalomban. A 24 órás munkabeszüntetést, amelyet a két legnagyobb szakszervezet, a kommunista párthoz közel álló CGTP és a szocialistákhoz kötődő UGT hirdetett meg, tüntetések kísérik országszerte a kormány ellen, amely két év alatt 300 ezer munkahelyet szüntetett meg a szervezők szerint.

"A dolgozók nagyarányú részvételére számítunk, ami még inkább meggyengíti majd a kormányt" - mondta Arménio Carlos, a CGTP főtitkára, aki Pedro Passos Coelho kormányának lemondását és előre hozott választások kiírását követeli.

Az általános munkabeszüntetés miatt az easyJet és a Ryanair fapados légitársaságok több járatot töröltek, és késésekre lehet számítani a többi társaság járatainál is. A csütörtöki sztrájk a mintegy egymillió dolgozót képviselő szakszervezetek negyedik közös megmozdulása az 1974-es szegfűs forradalom óta, egyúttal már a második közös tiltakozás Passos Coelho miniszterelnök ellen.

Portugália 2011 májusában az Európai Unió döntése értelmében 78 milliárd euró értékű mentőcsomagban részesült, amiért cserébe a kormány szigorú takarékosság mellett kötelezte el magát. Így a közszférában csökkentették a fizetéseket, növelték a jövedelemadót és a vállalatok bevételeire kivetett adót.

A munkanélküliségi ráta 17,8 százalékra emelkedett a megszorítások következtében, és a Nyugat-Európa legszegényebb országának számító Portugáliában immár harmadik éve folyamatos a gazdasági visszaesés.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X