Magyar zsoldosok „dolgoznak” az el-Aszad-rezsim megbuktatásán?


-A A+

Folyamatosan csatlakoznak újabb és újabb magyar önkéntesek a szíriai polgárháború felkelőihez, a Szabad Szíriai Hadsereghez – írja a Blikk. A lap egy helyi informátorra hivatkozva úgy tudja, hogy már 93 magyar fogott fegyvert Bassár el-Aszad elnök csapatai ellen.

A magyarok egyedülállóak a nemzetközi légiót tekintve, csupán 12 arab származású magyar állampolgár van köztük. Kosztot és kvártélyt kapnak, pénzt nem – magyarázta a Blikk forrása, aki szerint a magyar lázadók azután kezdtek szállingózni, hogy a „Jobbik és a félkatonai Magyar Gárda" szimpatizánsai fegyvert fogtak az „Aszad-rezsim" ellen.

A lap forrása szerint amelyik magyar önkéntes nem arab származású, az náciellenes, ők a szélsőjobbos magyarok ellen harcolnak Szíriában. Ez utóbbi fegyveresei egyébként kelepcébe is kerültek a damaszkuszi repülőtér ellenőrzéséért vívott harcban, és itt is estek el közülük 11-en, ők szerepelnek a nyilvántartásainkban is – bizonygatta a Blikk informátora, akivel a lap egyhetes egyeztetést követően tudott kapcsolatba lépni. A forrás hat magyarról tud, aki az al-Nuszra Front nevű, al-Kaidához is köthető szélsőséges iszlamista terrorszervezethez csatlakozott, akik szintén a lázadók oldalán harcolnak.

Korábban egy angol nyelvű, a szír eseményekkel foglalkozó weboldalon jelent meg az a hivatalosan sehol meg nem erősített hír, hogy 10-12 magyar harcos került börtönbe Damaszkuszban. "Ha nincs is kapcsolatod a szabad hadsereggel, elég, ha elutazol a török–szír határra, és ott elkezdesz kérdezősködni" – magyarázta a Blikk informátora, hogyan lehet csatlakozni a felkelőkhöz.

Szerinte az önkénteseket eddig főként a Szabad Szíriai Hadsereg által zsákmányolt, zömében orosz hadianyagokkal fegyverezték fel, de épp a napokban indultak új szállítmányok az országba. A felkelőkhöz csatlakozó magyarok halálának körülményeiről biztonsági okokból nem kívánt információt adni, csupán annyit árult el: valamennyien bevetés közben lelték halálukat.

Ha létezik is Szíriában harcoló Jobbik- vagy Magyar Gárda-szimpatizáns, ők magánemberként vannak jelen – reagált a Blikknek Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Mint mondta, pártjuk Aszad elnök rendszerét támogatja, ám annak kormányával nincsen kapcsolatuk.

Mint arról az Index korábban már írt, a Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy magyar állampolgárok harcolnának, illetve harcok közben meghaltak volna Szíriában. A nemrég a Szíriában elrabolt magyarokat kiszabadító Terrorelhárítási Központ ugyanakkor az Index érdeklődésére azt közölte: birtokukban vannak olyan adatok, melyek szerint lehetnek Szíriában harcoló magyar állampolgárok, de pontos számadatokkal nem rendelkeznek.

A Magyar Gárdához közel álló források nem tudnak arról, hogy a szervezetből bárki is harcolna Szíriában, de azt hozzátették: a gárdában voltak egykori hivatásos katonák és olyanok is, akik korábban a Francia Idegenlégióban szolgáltak, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ezek az emberek pénzért külföldön esetleg zsoldosmunkát vállalnak. Azt azonban kizártnak tartják, hogy mindezt a gárda nevében vagy ideológiai alapon tennék, így ha akad is ilyen zsoldos Szíriában, az szerintük kizárólag a pénz miatt van ott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X