300 fölé nőtt az iráni földrengések áldozatainak száma


-A A+

 

Két nappal a földrengések után befejezték a mentést Irán északnyugati részén. Marzije Vahid Dasztzserdi közegészségügyi miniszter hétfői tájékoztatása szernint összesen 306-an vesztették életüket, háromezren pedig megsebesültek.

iranifoldrenges halottak

Többen a kórházakban vagy az odavezető úton haltak meg.

Dasztzserdi azt is bejelentette, hogy hétfőn véget értek a mentési munkálatok is. A földrengések után 72 órával már kevés esély van rá, hogy a romok alatt túlélőket találjanak.

Szombaton két, közepes erősségű földrengés rázta meg az északnyugati országrészt. Az első, 6,4-es erősségű epicentruma Tabriztól 60 kilométerre északkeletre volt. A második rengés 6,3-es erősségű volt, ez 11 perccel később, Varzegán közelében történt. Azóta legalább nyolcvan utórengést mértek a térségben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X