George Pataki bocsátotta útra a gyökereiket kereső amerikai magyarokat


-A A+

A washingtoni székhelyű Kossuth Alapítvány másodszorra szervezi meg a ReConnect Hungary nevű programot, amelynek keretében tizennégy, Magyarországgal aktív kapcsolatot eddig nem ápoló, de gyökereik iránt érdeklődő amerikai és kanadai fiatal látogat Magyarországra.

A résztvevők július 1-én találkoztak New Yorkban, ahol New York állam magyar származású volt kormányzója, George Pataki és lánya, Allison Pataki, a program ötletgazdája bocsátotta őket útra. Magyarországon Kövér László házelnök fogadja a fiatalokat július 3-án a Parlamentben.

A program során a résztvevők teljes körűen megismerkedhetnek az országgal: a turisztikai és kulturális programok mellett első kézből szereznek élményeket a magyar sikerekről, illetve bepillanthatnak az ország potenciálját jelentő ágazatokba. A programban így szerepet kapnak a világviszonylatban is sikeres innovatív startup vállalkozások és a kreatív ipar, az Amerikában egyre népszerűbb ökogazdálkodást pedig a Gödöllői Egyetem brit professzora mutatja be.

A program során a résztvevők ellátogatnak Dunaszerdahelyre is, ahol a helyi magyar közösséggel találkoznak.

A ReConnect Hungary Magyar Birthright Programot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X