Tusványosi témák: magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán


-A A+

A magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek, július 23-28. között - jelentette ki kedden Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

Németh Zsolt szerint a szabadegyetem alapgondolata, hogy a közép-európai térségben a stabilizáció és a történelmi megbékélés legfontosabb eszköze a kisebbségi jogok biztosítása.

A múlt heti, a második világháború magyar és szerb ártatlan áldozatai előtti magyar-szerb államfői főhajtás kapcsán hangsúlyozta, hogy a Tusványos kiemelt témái között szerepel a Nyugat-Balkán is. Emellett valóságos "mini Máért", azaz Magyar Állandó Értekezlet is lesz a szabadegyetemen, amelyre az összes kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét várják.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tábor nyitott mindenki számára, így számítanak román politikusokra, köztük kormánypártiakra is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere már jelezte részvételét – tette hozzá. Emellett várják az RMDSZ vezetőit, és magyarországi ellenzéki politikusokat, köztük Schiffer Andrást, az LMP társelnökét is.

"A Tusványos attól erős, hogy sokszínű", erre törekednek a szervezők – mondta Németh Zsolt, hozzátéve, hogy a főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a szerdán kezdődő, a Tusványoshoz hasonló témákkal foglalkozó 21. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem mellett a hónap második felében a felvidéki a 12. Gombaszögi Nyári Tábor megrendezésében is szerepet vállal.

A 23 helyszínen zajló több száz programról, amely több ezer fiatalt vonz évről évre, Tárnok Mária, a Pro Minoritate kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a nagyszínpadon felvidéki és erdélyi zenekarok mellett fellép a Magna Cum Laude és a Beatrice együttes és Demjén Ferenc is.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke annak kapcsán, hogy az idei Tusványos mottója A mi időnk!, arról beszélt, hogy "talán sikerül előrébb lépni az erdélyi együttműködésben".

"Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki" - fogalmazott.

Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a tábor a magyar-román párbeszéd színhelye is, a kiemelt témák között pedig szerepel a Tőkés László, néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke által meghirdetett autonómia éve, az erdélyi autonómia kérdésköre.

"A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a szabadegyetem résztvevői tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, melyek sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé vihetik az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X