Sógor Csaba: a Tavares-jelentés az erdélyi magyaroknak is jól foghat


-A A+

Az RMDSZ két európai parlamenti képviselője közül Sógor Csaba nemmel szavazott szerdán a magyar kormányt elmarasztaló Tavares-jelentésre, Winkler Gyula pedig objektív okokból nem vett részt a szavazáson – tudta meg a maszol.ro.

„Túl azon, hogy magyar vagyok és az RMDSZ az Európai Néppárt tagja, ezt a jelentést szakmai okokból nem lehetett megszavazni, mert túlzott következtetéseket vont le olyan labilis állításokról, amelyeket nem tudott igazolni, az ajánlásai pedig nem csak pontatlanok, hanem végrehajthatatlanok is” – magyarázta lapunknak Sógor Csaba.

Az EP-képviselő szerint a jelentés szövege sokat változott az eredeti változathoz képest, olyan részek is kikerültek belőle, amelyek „egyenesen nevetségessé tették” a dokumentumot. „Az is szerepelt például benne, hogy a jelentést el kell küldeni különböző uniós intézményeknek, többek között az Egyesült Államok külügyminisztériumának” – idézte fel a politikus.

Sógor tagja volt annak az EP-delegációnak is, amely adatokat gyűjtött Magyarországon a Tavares-jelentéshez. Felidézte, hogy a legvitatottabb kérdésekről, mint amilyen a magyarországi romák helyzete, az antiszemitizmus, az egyházügyi törvény, a szocialista és liberális többségű testület egyetlen érintett szervezet képviselőivel sem konzultált. „Nem szerveztek találkozót sem a cigány, sem a zsidó szervezetek képviselőivel és az egyházakkal sem, hogy megkérdezzük: igaz-e, hogy Magyarországon üldözik a zsidókat, cigányokat, egyházakat? Ebből látszik, hogy szakmailag a kivizsgálás sem volt pártatlan” – jelentette ki.

"A mi malmunkra hajtja a vizet"

Az EP-képviselő mindazonáltal úgy véli, hogy a jelentésnek voltak pozitívumai, sőt olyan hozadéka is lehet, amely – mint fogalmazott – az erdélyi magyar közösség malmára hajtja a vizet. A legfontosabb ezek közül Sógor szerint az, hogy bevezeti az úgynevezett koppenhágai kritériumok utólagos számon kérhetőségét. „Még nem tudjuk, milyen formában, de számon lehet majd kérni a jogállamiságot, a demokráciát és, miért ne, a kisebbségi jogok betartását” – magyarázta.

Sógor dicsérte a jelentést, amiért kimondja: nem lehet kettős mércét alkalmazni. „Érdeklődéssel várjuk, hogy például Románia, Bulgária, Szlovákia, Franciaország és Görögország esetében, főleg ami a kisebbségek helyzetét illeti, vizsgálódjék az Európai Unió” – fogalmazott.

A Magyarország-vitának fontos hozadékának nevezte azt is, hogy az EP-vitában és a jelentésben úgy idézték az Európa Tanács jogi szakértői testületének, a Velencei Bizottságnak a megállapításait, mint a szentírást. „Abban reménykedem, az Európa Tanács ajánlásaira többé nem mondja egyetlen román újságíró sem, hogy hát ezek csak ajánlások” – tette hozzá Sógor Csaba.

A jelentés jogi következményeiről elmondta: mivel ez úgynevezett egyéni kezdeményezés volt, az Európai Bizottság, ha akarja, figyelembe veszi, ha nem, nem. „A legfontosabb következménye az lehet, hogy létrehoznak egy monitoring bizottságot a koppenhágai kritériumok betartásának ellenőrzésére. A jelentés ezt az ellenőrzést minden tagállam esetében kívánatosnak tartja” – szögezte le az EP képviselő.

Arra a kérdésünkre, egyetért-e Orbán Viktor magyar kormányfőnek azzal a kijelentésével, miszerint a jelentést „Magyarország ellenségei szavazták meg”, Sógor azt válaszolta: „nem azt mondanám, hogy Magyarország ellenségei, hanem a jövő évi EP-választásra készülnek”. Ugyanakkor elismerte, hogy szerdán több néppárti EP-képviselő tartózkodott a szavazáskor








EZT OLVASTA MÁR?

X