Végső búcsút vettek Horn Gyula volt miniszterelnöktől


-A A+

Hétfő délelőtt végső búcsút vettek Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartott temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is lerótták kegyeletüket.

Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke.

A búcsúztatáson a néhai miniszterelnökről Katona Béla, a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezett meg. „Horn Gyula élete maga volt a 20. századi történelem, annak ellentmondásaival együtt, de amikor lehetősége volt, Magyarország és Európa sorsának alakítójává vált” - mondta Katona Béla. A Horn-kormány egykori minisztere úgy fogalmazott: Horn Gyula miniszterelnökként, államférfiként is megmaradt kisembernek. Nem volt tökéletes, hozott rossz döntéseket, de jó döntéseinek száma meghaladta a rosszakét, sikeres ember volt, igazi államférfi.  Horn Gyula volt az egyetlen olyan kormányfő a rendszerváltás után, aki jobb állapotban adta át az országot, mint amilyenben átvette - jelentette ki a korábbi szocialista házelnök.

A temetésen Orbán Viktor magyar kormányfő mellett korábbi miniszterelnökök, valamint az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is lerótta kegyeletét.

A búcsúztatás után a volt kormányfő koporsóját katonák vitték a Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában kialakított sírig.

A szertartás után 12 órától bárki leróhatja kegyeletét az egykori miniszterelnök sírjánál.

Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel.   

Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.

Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa között lévő vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X