Egyiptom: az ellenzék elutasította az elnöki rendeletet


-A A+

Az egyiptomi világi ellenzéket tömörítő Nemzeti Megmentési Front (NMF) is elutasította az ideiglenes államfő "alkotmányos rendeletében" leírt választási menetrendet, mert mélyrehatóbb változásokat és szélesebb körű konzultációkat szeretne. A NMF azt kifogásolta, hogy nem konzultáltak vele az elnöki rendeletről. Az NMF álláspontjának súlyt ad az, hogy egyik vezetője a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei, akit kedden Adli Manszúr ideiglenes elnök a külügyekért felelős alelnöknek nevezett ki.

Manszúr keddre virradóra nyilvánosságra hozott "alkotmányos rendeletében" vázolta fel az átmeneti időszak menetrendjét, amely szerint szakértők javaslatára módosítják az iszlamisták által kidolgozott, tavaly decemberben elfogadott, majd a hadsereg által a múlt héten felfüggesztett alkotmányt. A módosításokat legkésőbb november végéig tartandó népszavazáson hagyják jóvá. A parlamenti, majd az elnökválasztást jövő februárban tartják meg. Mivel Egyiptomnak jelenleg nincs működőképes parlamentje, az ideiglenes államfő az átmeneti időszak idejére törvényhozási jogkörrel ruházta fel magát.

Kedden az iszlamista Muzulmán Testvériség határozottan elutasította az ideiglenes elnök rendeletét  A Mohamed Murszi államfő bukását eredményező demonstrációk szervezője, a Tamarud (Lázadó) ellenzéki koalíció is azt sérelmezte, hogy Manszúr nem avatta be a menetrend kidolgozásába. Leginkább az ideiglenes elnök törvényhozói jogosítványait kifogásolja, és az NMF-hez hasonlóan módosításokat javasol.

Manszúr kedden Hádzim el-Beblávi volt pénzügyminisztert nevezte ki ideiglenes kormányfőnek. Az elnöki szóvivő közölte, hogy Beblávi a megbuktatott egyiptomi elnököt támogató iszlamista Muzulmán Testvériségnek és az an-Núr pártnak is tárcákat ajánl majdani kormányában. A szóvivő úgy fogalmazott: egyáltalán semmi kifogásolható nincs abban, hogy a Muzulmán Testvériség politikai szárnya, a Szabadság és Igazság Pártja és az an-Núr helyet kapjon a kabinetben.    

"Már folynak erről a tárgyalások, mivel nemzeti egységkormányt hozunk létre, és az elnök kezdeményezésével összhangban a megbékélésre törekszünk" - mondta a szóvivő.

A szóvivő arra utalt, hogy Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi államfő a szerdán kezdődő iszlám böjti időszak alkalmával kiadott közleményében megbékélésre szólította az egyiptomiakat, és azt kérte a politikai pártoktól, hogy a ramadán első hetében közösen vitassák meg, hogyan lehetne leállítani a vérontást, áthidalni az ellentéteket, és megteremteni az országban az egyetértés légkörét.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X