Francia vonatbaleset: megkezdődött az áldozatok azonosítása


-A A+

Egy vasúti váltó meghibásodása okozhatta a pénteki franciaországi vonatszerencsétlenséget, amelyben hatan meghaltak és harmincan megsérültek.

Az SNCF vasúttársaság képviselői szombaton sajtóértekezleten közölték, hogy az első vizsgálatok szerint a tragédia helyszínénél, a Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarától 200 méterre északra eltört és kiugrott a helyéről a váltó egyik alkatrésze, egy illesztett sínheveder. A tíz kilogramm súlyú, acélból készült tartószerkezet kapcsolja össze a síneket és a váltó központi részét.

Pierre Izard, a francia állami vasúttársaság (SNCF) infrastruktúráét felelős vezérigazgatója elmondta, hogy az eltört szerkezet becsúszott a váltó közepébe és megakadályozta az adott helyen a vonat kerekeinek normális áthaladását, ami a vonat kisiklását eredményezte. Bejelentette, hogy a vasúti hálózat összes váltójában megvizsgálják ezt az alkatrészt. A francia vasúti hálózaton mintegy 5 ezer ilyen heveder található. Guillaume Pepy, az SNCF elnöke jelezte, hogy a megkezdett igazságügyi és technikai jellegű vizsgálatoknak is az a célja, hogy megállapítsák: mi okozta ennek a szerkezetnek az elmozdulását.

Frédéric Cuvillier közlekedési miniszter a francia vasúti hálózat leromlott állapotára hívta fel a figyelmet. Tájékoztatása szerint az elmúlt években pénzhiány miatt a hagyományos vasúti vonalak állapota nagyon leromlott.

Willy Colin, a vasúton utazók egyesületének (Avuc) szóvivője úgy vélte, hogy az elmúlt években a TGV-ket (a szuperexpresszeket) részesítette előnyben Franciaország, és nem gondolt a nagyon leterhelt másodlagos hálózat modernizálására, amelyen szerinte "szemetes vagonok" közlekednek. Elmondása szerint a közelmúltban maga az SNCF elnöke is "betegnek" nevezte azt a vasúti szakaszt, ahol a szerencsétlenség történt.

A meghibásodott váltó egyébként június 4-én esett át utoljára biztonsági ellenőrzésen. Fél órával a baleset előtt pedig egy másik vonat haladt át rajta, akkor semmilyen probléma nem volt.

Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök kedden jelentette be, hogy a tíz évre tervezett mintegy 12 milliárd euró értékben induló állami innovációs és környezetvédelmi projektek keretében lecserélnek minden regionális (TER) és városi (RER) vasúti kocsit a teljes hálózaton.

A Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarán pénteken 17.14-kor siklott ki a fővárosból a közép-franciaországi Limoges városa felé tartó gyorsvonat, amelyen 370-en utaztak. A vonat harmadik és negyedik vagonja kisiklott. A hét vagonból álló szerelvény egyik része továbbhaladt, a másik fele, négy vagon pedig felborult.

A balesetben négy férfi és két nő vesztette életét, a legfiatalabb áldozat 19, a legidősebb 82 éves volt - közölték szombaton a hatóságok. Boncolásuk a pontos azonosítás érdekében szombaton kezdődik.

Az áldozatok száma addig nem tekinthető véglegesnek, amíg a felborult vagonokat darukkal nem emelték fel a sínekről. A hatóságok azonban szombat délelőtt már nem tartották valószínűnek, hogy további holttestek kerülnek elő.

Szombat délben Franciaország valamennyi pályaudvarán egyperces csenddel emlékeztek meg a szerencsétlenség áldozatairól.








EZT OLVASTA MÁR?

X