Horthyhoz hasonlította Orbánt a Huffington Post


-A A+

Orbán Viktor hozzáállása a lóháton bevonuló Horthy szimbolikáját idézi, a volt szocialista országok pedig lustaságból sírják vissza a szocializmust – idézte vasárnap John Feffer írását az Index. A Huffington Post rendszeres szerzője rövid elemzést és egy Charles Gatival készített interjút közölt a lap blogján.

A Johns Hopkins egyetem kutatója szerint Orbán igazi dinamó, aki „gyökerestül teszi tönkre” a nyugati típusú demokráciát, és bár régóta ismeri, sosem gondolta volna, hogy ilyen „nacionalista demagóggá” fog válni. Gati szerint az Orbán-kormány nemcsak egyes pontokon változtatott a rendszeren, hanem egy „teljes rendszerváltást hozott”.

 „Van valami a fehér lovakban és az erős vezetőkben” – írja Feffer. „A nemzet válságban van, senki nem tudja, mit is kéne tenni. Hirtelen, szinte a semmiből egy fehér ló hátán felbukkan egy férfi, aki megragadja az ország vezetését, ahogy a ló kantárát, és elvezeti népét az ígéret földjére.”

A szerző szerint a Horthy-nosztalgia reneszánszát éli ma Magyarországon, melyhez Orbán Viktor hozzáállása erősen megkérdőjelezhető, sőt egyes vezetők nyíltan dicsőítik Horthyt. Orbán eközben megpróbálja magát Horthyhoz hasonló, fehér lovon bevonuló, autoriter vezetőként láttatni, aki megvédi a hazát a baloldaltól.

Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem kutatója kiemelte: „Hiba egy-egy aggasztó pontot kiemelni. Általános konfrontáció zajlik a pluralista, nyugati típusú demokrácia ellen, melyben a hatalom megosztása szent. Ez a lényeg. Ha mégis ki kell emelni egy dolgot, a fékek és ellensúlyok lenne az, és az, hogy hogyan igazolja a kétharmados többséggel a kormány azt, hogy gyökerestül tönkreteszi a nyugati típusú demokráciát.”








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X