Az uniós tagállamok nem üzletelhetnek a zsidó telepesekkel


-A A+

Az Európai Unió új, kötelező érvényű irányelvei mind a 28 tagállam számára megtiltják az együttműködést a megszállt területeken élő izraeliekkel - írta kedden az izraeli Háárec című napilap.

A már pénteken életbe lépő szabály szerint tilos lesz minden együttműködés, például támogatások nyújtása, ösztöndíjak odaítélése, kutatási alapok és díjak adása telepeseknek és telepeknek, beleértve nemcsak Ciszjordániát, de Kelet-Jeruzsálem zsidó lakónegyedeit is.

Ezentúl az unió és minden tagállama Izraellel megkötött összes szerződésének lesz egy záradéka, amely szerint az 1967-ben elfoglalt területek nem jelentik Izrael részét, és rájuk nem vonatkozik a megállapodás.

Egy név nélkül nyilatkozó jeruzsálemi vezető „aggasztónak” nevezte az új „földrengésszerű” irányelveket, amelyek szerinte ellentétesen hatnak a béketárgyalásokra. Zeev Elkin külügyminiszter-helyettes nagyon fontos és nyugtalanító változásról beszélt kedden az izraeli rádióban. Kijelentette, hogy ez nem segíti John Kerry amerikai külügyminiszternek a palesztin-izraeli békefolyamat életre keltését célzó erőfeszítéseit.

,,El kell döntenünk, mit tegyünk ettől a naptól kezdve”- nyilatkozott egy magas rangú jeruzsálemi illetékes a lapnak. "Nem vagyunk hajlandók aláírni ezt a záradékot az Európai Unióval kötött egyezményeinkben. Ha ezt közöljük az európaiakkal, akkor lehet, hogy megszűnik minden gazdasági, kulturális, sport és tudományos együttműködésünk. Ez súlyos károkat okoz Izraelnek” - tette hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X