Leorángutánozott egy minisztert az olasz szenátus alelnöke


-A A+

Nyilvánosan bocsánatot kért Roberto Calderoli, az olasz szenátus alelnöke, az Északi Liga politikusa kedden a parlament felsőházában az afrikai születésű, fekete bőrű Cecile Kyenge integrációs minisztertől, akit orángutánhoz hasonlított.

Calderoli szenátusi felszólalásában “súlyos hibának” nevezte egy hétvégi pártünnepségén tett kijelentését, amely szerint nem tud másra gondolni, mint egy orángután vonásaira, amikor Kyenge jut eszébe.

Calderoli hangsúlyozta, hogy a miniszter már korábban elfogadta bocsánatkérését. Megígérte, rózsacsokrot is küld Kyengének. “Soha többé nem támadom ennyire sértő szavakkal politikustársaimat” - fogadkozott Calderoli. Ugyanakkor leszögezte, nem mond le tisztségéről, mivel az általa használt hasonlat nem sértés volt, hanem a Kyenge képviselte római kormány bevándorlási politikájának a kritikája akart lenni. “Soha nem fogok engedményt tenni annak kormánynak, mely elősegíti, sőt bátorítja az illegális bevándorlást” - tette hozzá Calderoli.

A politikus azután kényszerült bocsánatkérésre, hogy Giorgio Napolitano államfő és Enrico Letta kormányfő is elfogadhatatlannak minősítette Calderoli kijelentéseit és azonnali lépést sürgetett a Roberto Maroni vezette Északi Ligától. Letta egyenesen megkérdőjelezte a római kormány és a Maroni vezette Lombardia tartomány közötti együttműködés folytatását a milánói Expo 2015 világkiállítás megvalósításában, ha Calderoli kijelentései következmény nélkül maradnának.

A kongói születésű Kyenge 1983-ban illegális bevándorlóként érkezett Olaszországba. Calderoli 2006-ban arról vált ismertté, hogy az akkori Berlusconi-kormány minisztereként Mohamed-karikatúrát ábrázoló pólóban adott interjút az olasz közszolgálati televíziónak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X