Barack Obama: én is lehettem volna, akit lelőttek


-A A+

Váratlanul a sajtó elé állt az amerikai elnök, hogy a fegyvertelen fekete fiút lelövő önkéntes rendész, George Zimmerman felmentő ítélete után először elmondja, mit gondol az ügyről.

Zimmerman tavaly februárban lőtte agyon Trayvon Martint, aki kapucnis pulóverében hazafelé tartott. Zimmerman állítása szerint rátámadt, ezért lőtte le. A floridai esküdtszék mind gyűlöletből elkövetett gyilkosság, mind emberölés vádja alól felmentette a múlt héten. Az ítélet miatt sokan az igazságszolgáltatás rasszizmusáról beszélnek, több ezres tüntetések voltak, zavargások is kitörtek.

"Trayvon Martin én is lehettem volna 35 évvel ezelőtt" - mondta most Barack Obama. Az elnök szerint a bíróság megfelelően kezelte az esetet, és a bírák jogosan vonták kétségbe az ügyészek előterjesztését Zimmerman tettével kapcsolatban. Arra kérte viszont az amerikaiakat, hogy értsék meg a feketék érzéseit is.

Obama arról beszélt, neki is vannak olyan tapasztalatai gyermekkorából, amelyek a faji megkülönböztetéshez kötődnek. "Kevés afroamerikai ember van ebben az országban, aki ne tapasztalta volna például azt, hogy idegenek követik, amikor vásárol egy üzletben" - mondta Obama, aki maga is emlékszik ilyenre.

Az elnök szerint nagyon kevesen vannak azok is, akik még ne hallották volna a kocsik zárjainak kattanását, ahogy végigsétáltak az utcán, vagy ne tapasztalták volna, hogy amikor beszállnak a liftbe, a nők magukhoz szorítják a retiküljüket, és lélegzetvisszafojtva várják, hogy kiszállhassanak.

Obamának azért reményteli megjegyzése is volt: szerinte minden generációval egy kicsit jobb a helyzet. A tüntetőket arra kérte, hogy a tüntetések maradjanak békések, mert Trayvon emlékéhez méltatlan volna bármilyen erőszak.

Trayvon Martin szülei közleményt adtak ki arról, hogy meghatotta őket az elnök beszéde.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X