Belga királyváltás: Fülöp herceg ül vasárnap a trónra


-A A+

Előzetes bejelentésének megfelelően hivatalosan lemondott a trónról vasárnap a 79 éves II. Albert belga király legidősebb fia, az 53 esztendős Fülöp herceg javára. II. Albert a brüsszeli királyi palotában írta alá lemondó nyilatkozatát, a trónra lépő Fülöp pedig az eseménysorozat forgatókönyve szerint délben teszi le az uralkodói esküt a parlament előtt.

A királyváltást arra a napra időzítették, amely egyben Belgium nemzeti ünnepe is, annak emlékére, hogy az ország első uralkodója, I. Lipót 1831. július 21-én lépett trónra. A új uralkodó eskütétele után katonai parádét, este pedig ünnepi tűzijátékot rendeznek Brüsszelben.

A lemondási okmány aláírása előtt elmondott búcsúbeszédében II. Albert meghatott hangon mondott köszönetet családjának, a politikai élet képviselőinek és a lakosságnak az elmúlt csaknem két évtizedes uralkodása alatt megtapasztalt támogatásért. A trónutódlást illetően teljes bizalmáról biztosította fiát, valamint Fülöp hitvesét, Matildot. Belgium, a közös haza megőrzésére buzdította az államügyek intézése terén nyomdokába lépő nemzedéket.

Elio Di Rupo belga miniszterelnök nagy államférfiként méltatta II. Albertet, aki fáradhatatlanul tevékenykedett annak érdekében, hogy a politikusok megtalálják a megfelelő kormányzati formákat a holland nyelvű flamandok és a franciaajkú vallonok egyre nehezebben egyben tartható közös államának irányítása érdekében.








EZT OLVASTA MÁR?

X