Változatlan készültség és szórványos incidensek Trappes-ban


-A A+

Két embert őrizetbe vettek hétfőre virradóra az egyik párizsi előváros, Trappes közelében, ahol a zavargások harmadik éjszakáján már csak szórványos incidensek történtek, s a nyugalom kezd visszatérni - közölte hétfőn Manuel Valls belügyminiszter.

"A helyzet este feszült volt, de a rendőri készültségnek köszönhetően sikerült megőrizni a nyugalmat" - hangsúlyozta a tárcavezető az RTL kereskedelmi rádió reggeli műsorában. Elmondta, hogy történtek incidensek a Versailles melletti Trappes szomszédos kisebb településein, így Elancourt-ban és Guyancourt-ban, valamint Montignyben is, ahol két embert előállítottak az éjszaka folyamán. "A helyzetet, azt hiszem, kézben tartottuk" - tette hozzá.

Vasárnap este több tucat ember gyűlt össze ismételten a helyi rendőrőrs előtt, és egy petárdát dobtak az épület felé. A kirendelt rohamrendőrök azonnal könnygázzal válaszoltak és szétoszlatták a tömeget.

Később, hajnali fél 3 körül szórványos lövöldözéseket lehetett hallani mintegy húsz percen át, a rendőrség ezt követően két épületet is átkutatott. A feszültség egész éjjel érezhető volt a városban, de viszonylagos nyugalom uralkodott az előző két éjszakához képest. Rendőri források szerint a randalírozók néhány szemeteskukát felgyújtottak a városban, de a rendőröket nem érték támadások.

A szombatra virradóra előállított hat ember közül hétfőn négy, 18 és 24 év közötti férfinak kell azonnal ítélő bíróság elé állnia Versailles-ban. Egy embert bizonyíték hiányában elengedtek, egy másik szabadlábon védekezhet, az ő tárgyalása szeptemberben lesz.

"Nem maradhatnak büntetlenül azok, akik rendőrökre és középületekre támadtak. Ezek a Trappes-ban három napja tartó dolgok elfogadhatatlanok és nagyon nagy határozottságot kívánnak meg az államtól" - hívta fel a figyelmet a belügyminiszter.

A zavargások péntek este törtek ki, miután csütörtökön a rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki ellenállt, amikor igazoltatni akarták a feleségét. A nő az egész testét és arcát is eltakaró női muzulmán öltözéket, burkát viselt, ami nyilvános helyeken tilos Franciaországban. A férj fojtogatni kezdte az igazoltató rendőrt. Az ügyészség szombaton rendőri felügyelet alá helyezte a férfit, két hónap múlva állítják bíróság elé, felesége ellen szabálysértés miatt indult eljárás.

Péntek este több száz helyi lakos tüntetett az ügy miatt. A békésnek induló demonstráció azonban elfajult: mintegy 200-400 ember kavicsokkal és más tárgyakkal kezdte dobálni a helyi rendőrőrs épületét és kerítését. A rendőrség válaszul tucatnyi rohamkocsit vezényelt ki az épület és az ott dolgozók védelmére, és teljesen lezárták a környéket, a levegőben pedig helikopterek köröztek. A feldühödött emberek és a rohamrendőrök között ezt követően törtek ki az összecsapások a városban. A rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel hajnali 3-ra oszlatták szét az embereket. A következő éjszaka mintegy ötven helyi lakos provokálta az utcákra kirendelt rendőröket. A randalírozók húsz gépkocsit és rengeteg kukát felgyújtottak. Trappes-on kívül a szomszédos Elancourt-ban és Guyancourt-ban is hasonló jellegű zavargások voltak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X