Emberéleteket követelő földrengés és földcsuszamlás Kínában


-A A+

Összesen 22 halottja, illetve eltűntje van az északnyugat-kínai Kanszu tartományban két eső okozta földcsuszamlásnak. A Tiensuj város közelében bekövetkezett katasztrófák helyszínét nehéz megközelíteni. A veszélyeztetett területen élők közül 30 ezer embert evakuáltak, az anyagi kárt 8,28 millió jüanra (egymillió euró) teszik.

A szintén Kanszu tartományi Tinghszi városban, ahol a hétfői 6,6-es erősségű földrengés következtében 95 ember meghalt, ugyancsak esős az időjárás, ami nem csak a helyreállítási munkálatokat nehezíti, de ott is hegyomlásokat idézett elő. Ezeknek eddig legkevesebb 17 halottja, illetve eltűntje van.

A legfrissebb összesítések szerint a földrengés következtében több mint 226 ezer ember kényszerült ideiglenes szállásokra, több mint 51 ezer ház dőlt romba, 240 ezer rongálódott meg. A sérültek száma 1200 fölött van, közülük 185 állapota súlyos. A tűzoltóknak 22 embert sikerült élve kiásniuk a romok alól.

A helyszínen mintegy hatezer katona, rendőr és tűzoltó dolgozik a kárelhárításon, a kínai tévé jelentései szerint a markológépek sok helyütt nem tudnak a földdel és sziklás törmelékekkel beborított utakon célba jutni. A földmozgás beszámolók alapján nagyjából 360 iskolát és 77 ezer diákot érintett, s közülük összesen több mint 16 ezren nem lesznek képesek tanévkezdéskor iskolájukba, kollégiumukba visszatérni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X