Bevonták a négy év börtönre ítélt Silvio Berlusconi útlevelét


-A A+

Alig egy nappal a semmítőszék ítélete után az olasz rendőrség pénteken bevonta  a volt kormányfő, Silvio Berlusconi útlevelét, miközben az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) miniszterei bejelentették: készek távozni a nagykoalíciós kormányból. A párt parlamenti szenátorai és képviselői ugyancsak készek lemondani mandátumukról.

 

Berlusconi péntek este a PdL szenátoraival és képviselőivel egyeztetett. A találkozón azonnali igazságügyi reformot szorgalmazott, s azt is hangoztatta, hogy a PdL készen áll a választásokra.

A  párttalálkozót követően a PdL összesen 188 szenátora és képviselője frakcióvezetőjük rendelkezésére bocsátotta mandátumát.  A párt miniszterei  is bejelentették, hogy készen állnak távozni a nagykoalíciós kormányból. Közöttük van Angelino Alfano belügyminiszter, az április végén felállt római kormány elnökhelyettese is.

Renato Schifani a PdL szenátusi és Renato Brunetta a PdL képviselőházi frakcióvezetője bejelentette, hogy Giorgio Napolitano államfőtől kegyelmet kérnek Berlusconinak. Az elnöki palota közleményben reagált hangsúlyozva, hogy kegyelmet az államfő minden esetben a törvényi feltételek szerint adhat.

A milánói rendőrség bevonta Berlusconi személyes útlevelét. Diplomata útlevele tavasszal lejárt - közölte a római külügyminisztérium. Ezzel egy időben a bíróság hivatalosan is értesítette a szenátust Berlusconi jogerős ítéletéről. A szenátus mentelmi bizottsága már a jövő héten összeülhet a politikus mandátumának visszavonására.

A szintén kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusai szerint a PdL tömeges lemondása “bohózatba illő politikai nyomásgyakorlás”. Most ítélték el, és máris megint Berlusconi akarja irányítani az olasz belpolitikát - mondta Gianni Pittella, a PD európai parlamenti képviselője.     

Berlusconi tudja, hogy az ítélettel fordulat történt. Ha vállalja a kormánybuktatás felelőségét előrehozott választásokkal, mi mindenre készen állunk - hangoztatta Guglielmo Epifani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára.

A PD-nek is tisztáznia kell, hogy Berlusconival akarja-e folytatni - hangsúlyozta Pierluigi Bersani volt PD-főtitkár.

Olaszországban ne az elítélt Berlusconi pártja vezesse az igazságügyi reformot - írta blogján Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére.

Elemzők szerint a jelenlegi olasz belpolitikai helyzetben egyetlen egy párt sem akar igazán kormányt buktatni, jól tudva, hogy a jelenlegi kormánytöbbségre nincsen alternatíva. "Ez a kormányunk, jobb nincsen, meg kell tartanunk" - nyilatkozta Giorgio Squinzi, a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X