A prágai képviselőház a jövő héten tárgyal önfeloszlatásáról


-A A+

A cseh képviselőház a jövő héten tűzi napirendjére a testület önfeloszlatásáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása az előre hozott választás kiírásának feltétele. Ebben csütörtökön állapodtak meg a frakcióvezetők az alsóház elnökségével - közölte Pavel Kovácik kommunista frakcióvezető újságírókkal.

"Az ülés összehívását kezdeményező javaslatot a CSSD, a TOP 09 és a KSCM a nap folyamán közösen adja át a képviselőház elnökének" - mondta újságíróknak Kovácik. Megjegyezte, hogy a három párt beadványát a Közügyek párt is támogatja.

Petr Gazdík, a TOP 09 párt frakcióvezetője szerint előzetes megegyezésről van szó, de valószínű a jövő heti időpont. "Az ülés pontos dátumáról még tárgyalunk" - mondta Gazdík.

A hatályos szabályok szerint a képviselőház elnökének a beadvány átvételétől számított tíz napon belül össze kell hívnia a testület ülését.

Bohuslav Sobotka pártelnök szerint a képviselőház feloszlatását kezdeményező döntés mihamarabbi elfogadása rendkívül fontos a Cseh Szociáldemokrata Párt számára. "Meggyőződésem, hogy nincs mire várni, és nincs semmi ok arra, hogy meghosszabbítsuk a politikai bizonytalanságot" - nyilatkozta Sobotka.

A képviselőház feloszlatását és az előre hozott parlamenti választás kiírását, mint a válság legtisztább politikai megoldását, eddig csak a szociáldemokraták és a kommunisták szorgalmazták. A volt jobbközép kormánykoalíció pártjai azzal utasították ezt el, hogy 101 képviselőjük van az alsóházban. Miután a szerdai bizalmi szavazáskor kiderült, hogy ez nem igaz, a TOP 09 szintén a parlament önfeloszlatása mellé állt.

A júliusban egyszer már megbukott javaslatnak így most esélye van a sikerre. A három pártnak együttesen 122 képviselője van az alsóházban, míg a javaslat elfogadásához ötharmados többségre van szükség a 200 tagú testületben, ami 120 voksot jelent.

A képviselőházat hivatalosan az államfőnek kell feloszlatnia, majd 60 napon belül új választást kell tartani. Az új kormány megalakulásáig Jirí Rusnok kormánya ügyvezető kormányként irányítaná az ország dolgait.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X