Nem ítélhetik el, amíg szakállat visel


-A A+

Nidal Malik Hasan katonaorvos, pszichiáter 2009. november 5-én a Fort Hood-i katonai támaszponton 12 katonát és egy civilt ölt meg, további 29 embert pedig megsebesített. Hasant - aki "Allah Akbár" kiáltással állítólag több mint 100 lőszert lőtt ki két pisztolyból - végül egy rendőrnő terítette le négy lövéssel. Túlélte, az őrnagyi rangban lévő férfi ellen 13 rendbeli előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés és 32 rendbeli előre megfontolt emberölési kísérlet miatt emeltek vádat.hassan

Ha bűnösnek találják, kivégzik. Erre számít maga a muszlim hitű vádlott is, aki szakállt növesztett a halálra készülve. Csakhogy a bűnössége kimondását éppen a szakálla akadályozza meg. Az amerikai hadsereg szabályzata ugyanis tiltja a nyíratlan arcszőrzet viselését.

A hadbíróságot vezető Gregory Gross ezredes elrendelte a férfi kényszerborotválását, ám Hasan ügyvédjei szerint ez védencük vallási szabadságának csorbítása lenne. Az ügyvédek a fellebviteli fórumhoz fordultak. Hasan egyébként korábban kérvényezte, hogy vallási okok miatt kapjon engedélyt a szakállviselésre, ahogyan az jár a szikh férfiaknak, de ezt elutasították. Amíg a fórum nem dönt a kényszerborotválásról, leállították a pert.

Jeffrey Addicott ezredes, a téma szakértője szerint Hasan egészen addig hivatásos katonatiszt, amíg nem mondják ki a bűnösségét. Mivel ez még nem történt meg, így például megkapja az évi 72 ezer dolláros fizetését is, akkor szakállt sem viselhet.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X