A britek „komoly lépéseket” fontolgatnak Gibraltár védelmében


-A A+

Nagy-Britannia "komolyan mérlegeli", hogy jogi lépéseket tegyen Spanyolországgal szemben a Gibraltár körül kialakult vitában – mondta hétfőn David Cameron brit miniszterelnök szóvivője.

A szóvivő "politikailag motiváltnak és teljesen aránytalannak" nevezte, hogy Madrid szigorított a határellenőrzésen, és megnehezítette a bejutást a brit tengerentúli területre. Mivel Spanyolország múlt héten nem oldotta fel ezt az intézkedést, London "vizsgálja, milyen jogi lehetőségek állhatnak rendelkezésére" az ügyben.

A kérdés bíróság elé kerülése "példátlan" lenne a londoni miniszterelnöki hivatal szerint, ugyanakkor hétfői spanyol médiajelentések szerint Madrid is hasonló lépést fontolgat. José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter állítólag amellett van, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságra tervezi vinni az ügyet, az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt is fel akarja vetni azt, ahol a Nagy-Britanniával szintén szigetvitában álló Argentínától remélhet támogatást.

Ez utóbbi lépés ugyanakkor annak fényében kevéssé reális, hogy London az ENSZ BT állandó tagja, és ezzel vétójoggal rendelkezik a testületben.

Szintén hétfőn a brit haditengerészet egyik hajója elindult Gibraltár felé, a londoni védelmi tárca szerint csupán egy hosszú ideje tervezett rutinlátogatásról van szó, aminek semmi köze a mostani feszültségekhez. Ezt korábban a spanyol külügyminisztérium is megerősítette.

A spanyol-gibraltári kapcsolatok azért romlottak meg augusztus elején, mert Gibraltár a spanyol határ közelében levő vizeken mesterséges sziget építésébe fogott, ami a spanyolok szerint korlátozza a halászatot. Madrid válaszlépésként megszigorította az ellenőrzést a gibraltári határátkelőn, ami jelentősen meghosszabbítja az utazók várakozási idejét. A spanyol kormány emellett azt is kilátásba helyzete, hogy belépti díjat szed a határon átlépőktől, illetve lezárja légterét a Gibraltárra tartó repülőgépek előtt. Nagy-Britannia szerint Madridnak nincs joga ilyen jellegű korlátozáshoz.

Gibraltár 1713 óta tartozik brit fennhatóság alá a spanyol örökösödési háborút lezáró Utrechti Szerződés értelmében. A spanyol kormányok az utóbbi években rendszeresen megkérdőjelezik a szerződés érvényességét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X