Szabadon engedték Izraelben 26 gyilkosságért elítélt palesztin foglyot


-A A+

Megkezdte Izrael kedd este a palesztinok szabadon bocsátását, akiknek elengedéséről a palesztin-izraeli béketárgyalások melletti elkötelezettségét jelző gesztusként döntött.

Az első foglyokat szállító autóbusz kedd este hagyta el az egyik közép-izraeli börtön épületét.

Az izraeli kormány első ütemben összesen 26 palesztin fogoly szabadon engedését jelentette be, köztük olyanokét is, akik különböző terrorcselekmények miatt már akár 20 évet is börtönben töltöttek. Néhányan közülük a radikális Hamász szervezet korábbi aktivistái.

A zsidó állam négy ütemben 104 fogoly elengedésére készül.

A szabadon bocsátás - amerikai közbenjárással kitárgyalt - ellentételezés is amiatt, hogy Izrael nem állította le a megszállt területeken létesített telepek bővítését, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnök az újrakezdett béketárgyalások előfeltételeként szabott meg. Izrael a napokban több ezer új lakás építését jelentette be.

A palesztinok az Izrael által 1967-ben megszállt Gázai övezetben, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben akarják megteremteni saját államukat, Izrael azonban az utóbbi két területen több tucatnyi telepet hozott létre, amelyeken körülbelül 560 ezer izraeli él.

A foglyok elengedésének bejelentése a palesztin támadások izraeli áldozatainak körében éles tiltakozást és nyugtalanságot váltott ki, palesztin részről viszont már korábban jelezték, hogy ünnepségeket rendeznek, hiszen a rabokat hősöknek tekintik. Néhány tiltakozó megpróbálta megakadályozni, hogy a busz elhagyja az ajjalóni börtönt, de akciójuk - amely eleve inkább csak szimbolikus jellegű volt - nem járt sikerrel.

Légicsapással válaszolt Izrael hajnalban a palesztin rakétákra

Légicsapást mért gázai célpontokra szerda hajnalban az izraeli hadsereg azután, hogy a palesztin területről rakétatámadás érte a dél-izraeli Szderót városát. A Gázai övezetet ellenőrző Hamász a felelős a területről kiinduló minden terrorcselekményért – tette hozzá a szóvivő.

A palesztin iszlamista mozgalom ellenzi az izraeli-palesztin béketárgyalások újraindítását. Az egyeztetések három év szünet után július végén Washingtonban kezdődtek újra John Kerry amerikai külügyminiszter több hónapi intenzív közvetítése eredményeként.

A Hamász szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök - a Ciszjordániát irányító világi Fatah mozgalom vezetője - nem foglalhat állást minden palesztin nevében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X