Egyazon moszkvai címre költözött volna több ezer kitelepült


-A A+

Négy és fél ezer külföldit akartak egyetlen moszkvai külvárosi lakcímre bejelenteni - közölték pénteken a moszkvai belügyi igazgatóságon.

A hatóság tájékoztatása szerint Juzsnoje Butovo kerületben egy Tomszkból származó férfi ellen indítottak büntető eljárást az ügyben. Az illető még tavasszal jelentette be a több ezer külföldit egy olyan címre, ahol a munkavállaló migránsok jogait védő úgynevezett régióközi szövetség által bérelt ingatlan található. Az épületben, amely nem lakóház, állítólag bevándorlókat akartak elhelyezni. A szervezet egyik vezetőjét illegális bevándorlás szervezésével vádolják, és akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

Julija Anoszova Moszkva délnyugati körzetének belügyi sajtószóvivője a Ria Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy a szóban forgó négy és fél ezer külföldi már Oroszország területén tartózkodik, a rendőrség egyelőre keresi őket. Ezek a bevándorlók a Független Államok Közössége (FÁK) területéről érkeztek.

Oroszországban számos problémát okoz az illegális migránsok kezelése. Az orosz fővárosban és vonzáskörzetében törvényellenesen tartózkodó bevándorlók ügye a moszkvai főpolgármester, valamint a moszkvai régió kormányzójának szeptember 8-án esedékes megválasztás miatt hónapok óta a figyelem középpontjában áll.

A rendőrség augusztus elején nagyszabású razziát tartott a moszkvai piacokon, és több mint másfél ezer, a FÁK-térségéből, közép-ázsiai és kaukázusi országokból, valamint Törökországból érkezett bevándorlót állítottak elő. Rajtuk kívül mintegy ezer vietnami illegális migránst fogtak le egy raktárépületben.

Becslések szerint legalább 3 millió, munkavállalás céljából érkezett bevándorló tartózkodik Oroszországban illegálisan - nyilatkozott a Ria Novosztyinak Konsztantyin Romodanovszkij, az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat vezetője. Egymillió 800 ezer külföldinek van munkavállalási engedélye. Az orosz törvényhozás nemrég megszigorította a migrációs szabályok megsértőinek büntetését Moszkvában, Szentpéterváron és ezen nagyvárosok környékén, minthogy ott él a legtöbb illegális bevándorló.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X