Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a lányát nevezte ki pénteken kormányfőhelyettesnek. Az 52 éves Dariga Nazarbajeva 2007-ben kegyvesztetté vált Kazahsztánban, mert akkori férjét 20 év börtönre ítélték emberrablásért.
Barack Obama amerikai elnök, a first lady és a Fehér Ház munkatársai egyperces néma tiszteletadással adóztak pénteken Washingtonban a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatai emlékének.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője csütörtökön személyesen hallgatta meg Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének évértékelőjét, amelynek sarkalatos pontja a menekültek befogadása, tagországonkénti elosztása volt. Az RMDSZ-es politikus azt is elmagyarázza a Maszolnak adott interjúban, hogy mi várható a következő időszakban ebben a kérdésben.
Németország mintegy 4000 katonát helyezett készültségbe a hét végére, hogy mozgósítani lehessen őket migrációs szükséghelyzet esetén - közölte a védelmi minisztert idézve a Der Spiegel című hetilap pénteken.
Az Európai Parlament (EP) liberális képviselőcsoportja mély aggodalmának adott hangot pénteken, valamint az Európai Bizottság elnökéhez és első alelnökéhez fordult a Magyarországon a migrációs válság miatt a múlt héten elfogadott törvénymódosítások miatt.
Tovább növelte előnyét vetélytársaival szemben Donald Trump ingatlanmágnás az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok mezőnyében és elérte a 32 százalékos támogatottságot a párt szavazóinak körében.
Ha Görögország nem képes megvédeni saját határait, akkor az EU-nak jogot kellene biztosítani ahhoz, hogy valós, rendészeti erővel, határőrizettel megvédje az ország határait - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken az Országházban újságírók előtt.
Ukrajna kezdeményezi az ENSZ Közgyűlésének 70-ik ülésszakán, hogy fosszák meg Oroszországot vétójogától a Biztonsági Tanácsban – jelentette be pénteken Petro Porosenko ukrán államfő egy kijevi nemzetközi konferencián.
A venezuelai ellenzék legismertebb vezetője, Leopoldo López 14 év börtön kapott, mert kormányellenes tüntetésekre biztatta a lakosságot.
A migránsokkal kapcsolatos további nehézségekre számít Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szeptember 15-étől, amikor Magyarországon szigorúbbá válik a határvédelem.
Halálos áldozatai is vannak Japán keleti részén a heves esőzéseknek és áradásoknak. Ibaraki prefektúrában a gátszakadás következtében három ember meghalt, legalább 25 ember eltűnt.
A Román Televíziónál (TVR) kialakult válság a területi stúdiókat is veszélyezteti közszolgáltatói küldetésük teljesítésében – nyilatkozta Winkler Gyula EP-képviselő.
Már 3800 katona van a déli határ közelében - közölte a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel Simicskó István honvédelmi miniszter.
Péntek reggel gyakorlatilag leállt a forgalom a magyar-osztrák határon fekvő Nickelsdorfot (Miklóshalma) és Bécset összekötő A4-es autópályán, mert menekültek nagyobb csoportja indult útnak a sztrádán - jelentette a helyszínről az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Arra hivatkozik, hogy a menekültáradattól megriadt, és „őszintén sajnálja” a történteket a menekült gyereket rugdosó operatőr.
Meggátolták az iráni nukleáris program korlátozására vonatkozó megállapodás elvetéséről szóló republikánus indítvány napirendre tűzését csütörtökön ügyrendi szavazáson az amerikai szenátus demokrata tagjai.
Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben – közölte csütörtökön Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
Bulgária, Horvátország és Lengyelország sorra bejelentették, hogy elfogadják a menekültek elosztására vonatkozó rendszert, amit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke javasolt szerdán Strasbourgban.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről - mondta Lázár János szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint eddig 142 ezren kértek menedéket Magyarországon, de a legtöbbjük már elhagyta az országot.