Ukrajna kéri, hogy vegyék el Oroszország vétóját az ENSZ BT-ben


-A A+

Ukrajna kezdeményezi az ENSZ Közgyűlésének 70-ik ülésszakán, hogy fosszák meg Oroszországot vétójogától a Biztonsági Tanácsban – jelentette be pénteken Petro Porosenko ukrán államfő egy kijevi nemzetközi konferencián.

„Megjött az ideje annak is, hogy közös erőfeszítéseket tegyünk azoknak az intézményeknek és eszközöknek a megreformálásához és korszerűsítéséhez, amelyek a nemzetközi elveket és jogokat hivatottak szolgálni, olyanokat, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország számára fenntartott vétójog” – fogalmazott Porosenko.

Az ukrán államfő közölte az is, hogy eddig egyetlen orosz harckocsi vagy katona sem hagyta el Kelet-Ukrajnát. Az UNIAN hírügynökség szerint azzal is megvádolta Oroszországot: katonai támaszponttá alakította az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigetet, hogy a Nyugattal szembenálló Moszkva „megingassa a helyzetet a Fekete-tenger és a Földközi-tenger medencéjében”.








EZT OLVASTA MÁR?

X