Megerősítették a Kárpátaljára vezető hágók őrizetét a csempészet elleni küzdelem érdekében


-A A+

A csempészet elleni küzdelem céljából határőrökkel, vámosokkal és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársaival erősítették meg a Kárpátaljára vezető négy hágón korábban felállított rendőri ellenőrző pontokat – írta szerdán Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója a Moskal.in.ua című hivatalos honlapján.

A négy európai uniós tagországgal határos ukrajnai megyébe Moszkal szerint az ellenőrző pontokon át nem juthat be kereskedelmi tételben szállított – közte zárjegy nélküli – cigaretta és legális alkoholos ital, míg Kárpátaljáról nem vihető ki rönkfa. Ezzel az intézkedéssel párhuzamosan zajlik az illegális dohányáru-lerakatok felkutatása, ahol a csempészésre szánt cigarettát tárolják – közölte. Megjegyezte, hogy a nyomozás adatainak összesítése még folyamatban van, de annyi már tudható, hogy a Kárpátaljáról a határokon túlra csempészett cigaretta fő szállítója a lembergi (Lviv) dohánygyár.

A kormányzó szerint fehérorosz gyártmányú cigarettát is találtak a múlt héten kezdődött akció során, ami azt jelenti, hogy az észak-ukrajnai, Fehéroroszországgal szomszédos Csernyihiv megyében is „rések” vannak a határon. A cigarettaraktárakon kívül folyik azoknak a helyeknek a felderítése, ahol az embercsempészek illegális migránsokat szállásolnak el.

Kárpátaljai hírportálok a hét végén arról számoltak be, hogy egy Munkácshoz közeli faluban rendőrök és a nemzetbiztonsági szolgálat emberei rekord mennyiségű, 1,5 millió eurót érő illegális cigarettarakományt találtak három kamionban.

A hivatalába történő múlt heti beiktatásakor Hennagyij Moszkal közölte, találkozókat tervez a Kárpátaljával szomszédos uniós országok illetékeseivel, hogy a csempészet elleni közös fellépésről egyeztessen velük.

Hennagyij Moszkalt július 15-én iktatta be hivatalába Petro Porosenko ukrán elnök, aki több személyi változást is bejelentett a kárpátaljai állami szervek élén és a csempészés elleni kemény fellépést helyezett kilátásba. Az intézkedést az váltotta ki, hogy július 11-én tűzharc tört ki Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között, a lövöldözésben többen meghaltak, illetve megsebesültek. A konfliktus általános meggyőződés szerint a csempészpiac felosztása körüli vitára volt visszavezethető.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X