Küszöbön az amerikai fegyveres beavatkozás Szíria ellen


-A A+

Miután John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn közölte, hogy a Bassár el-Aszad elnök vezette szíriai rezsim vegyi fegyvereket vetett be Damaszkusz elővárosaiban múlt héten, világszerte megindult a találgatás, hogy ennek milyen következményei lehetnek, minthogy korábban az Egyesült Államok a vegyi fegyverek alkalmazását jelölte meg a katonai beavatkozás „vörös vonalaként".

Az eddigi információk arra utalnak, hogy „Szíriában vegyi fegyvereket alkalmaztak" - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn annak ellenére, hogy a vegyi támadást vizsgáló ENSZ-ellenőrök mindeddig még nem közölték elemzéseik eredményét. Kerry ellenben hozzátette: „tudjuk, hogy ezen vegyi fegyverek felett a felügyeletet a szíriai rezsim gyakorolja".

Túl a vörös vonalon

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a BBC-nek kedden azt mondta: az amerikai hadsereg készen áll egy esetleges Szíria elleni katonai akcióra, ha Barack Obama amerikai elnök elrendeli azt az augusztus 21-i feltételezett vegyifegyver-támadás miatt.

A Washington Post azt írta, az ameriki haderő legfeljebb két napig tartó, rövid légicsapást akarna mérni a közel-keleti országra. A nyugati lapok szintén úgy vélték, küszöbön áll a katonai intervenció, de ez nem lenne több, mint egy jelképes erejű büntetőakció.

David Cameron brit miniszterelnök szóvivője szintén közölte, bár még nem született döntés a katonai beavatkozásról, a brit hadsereg már dolgozik egy esetleges intervenció tervein. A kormányfő mindenesetre csütörtökre összehívatta a parlament alsóházának rendkívüli ülését, hogy megvitassák az állítólagos szíriai vegyi támadásra adandó esetleges katonai választ.

Szíria kész a harcra: Valíd Moallem külügyminiszter bejelentette, „minden lehetséges eszközzel" meg kívánják védeni magukat egy amerikai katonai csapás esetén. Irán, az Aszad-rezsim első számú szövetségese baljós hangulatú közleményben arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ezzel az egész térséget lángba borítanák.

Haditerv vagy béketárgyalás

Nyugati hatalmak arról tájékoztatták a szíriai ellenzéket egy hétfői isztambuli titkos tanácskozáson, hogy napokon belül katonai akciót indítanak Bassár el-Aszad elnök erői ellen - jelentette kedden a megbeszéléseken résztvevő forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

„Az ellenzéknek világosan megmondták, hogy akár napokon belül akcióba léphetnek, hogy elrettentsék az Aszad-rezsimet a vegyi fegyverek újbóli bevetésétől, de azt is, hogy továbbra is készüljenek a (szeptemberre tervezett) genfi béketárgyalásokra" – idézte egyik forrását a Reuters.

A hétfői megbeszélésen a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet vezetői és tizenegy nyugati állam képviselői vettek részt. A titkos találkozón ott volt Ahmed Dzsarba, az SZNK elnöke és Robert Ford, az Egyesült Államok korábbi damaszkuszi nagykövete, aki az amerikai diplomácia egyik kulcsfigurája a szíriai polgárháború ügyeiben.

A Reuters forrásai azt is elmondták, hogy a szíriai ellenzék potenciális célpontokat tartalmazó listát adott át a nyugati országoknak. Ugyanakkor azt is leszögezték, hogy az esetleges katonai akció célja csak és kizárólag a vegyi fegyverek bevetésének megakadályozása, nem az Aszad-rezsim megdöntése lesz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X