Aszad: győzni fogunk a történelmi összecsapásban


-A A+

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint országa "győztesként" fog kikerülni egy Washington és Damaszkusz közti esetleges konfliktusból - közölte az al-Ahbár című libanoni napilap csütörtökön.

Több nyugati ország, köztük az Egyesült Államok fegyveres beavatkozást fontolgat a szíriai kormányzat ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy vegyi fegyvereket vetett be augusztus 21-én civilek ellen Damaszkusz közelében.

"A válság kezdete óta arra a pillanatra várunk, hogy igazi ellenségeink végre felfedjék magukat" - mondta Aszad szíriai illetékesek előtt az al-Ahbár szerint. "Tudom, hogy az Önök morálja jó, s készek arra, hogy szembeszálljunk bármiféle agresszióval, és megvédjük a hazát" - tette hozzá a szíriai elnök.

Ezután Aszad megerősítette: "ez egy történelmi összecsapás, amelyből győztesként fogunk kikerülni".








EZT OLVASTA MÁR?

X