Elmenekült Ukrajnából a Femen három alapító tagja


-A A+

A hatóságok megtorló akcióitól tartva elmenekült Ukrajnából a félmeztelen tüntetéseiről ismert Femen szervezet három alapító tagja. A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint Olekszandra Sevcsenko, Anna Gucol és Jana Zsdanova azért hagyták el az országot, mert féltik az életüket és a szabadságukat.

A közlemény hozzátette, hogy a három feminista jogvédő folytatja tevékenységét Európában. Sevcsenko már kedden bejelentette, hogy a nőjogi mozgalom felfüggeszti ukrajnai tevékenységét és elhagyja az országot az aktivistáit ért sorozatos támadások miatt.

A kijevi rendőrség aznap azt közölte, hogy fegyvereket találtak a Femen irodáinak átkutatása során. A szervezet azonban tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a fegyvereket a hatóságok helyezték el irodáiban. A rendőrség szombaton úgy nyilatkozott, hogy az aktivistákat ebben az ügyben csak tanúként kezelik, és szabadon mozoghatnak az országban. A szervezet székhelye tavaly óta Párizsban van.








EZT OLVASTA MÁR?

X