Biztosan elítélik – véli Tóásó: ez kormányparancs


-A A+

Tóásó Előd szerint másfél év múlva születhet ítélet az ügyében, és úgy gondolja, mindenképpen elítélik, mert „ez a (bolíviai) kormány parancsa".

Tóásó Előd bolíviai börtönéből a HírTV Magyarország élőben című keddi műsorának adott interjút, amelyben elmondta: szinte biztos volt abban, hogy elutasítják a szabadlábra helyezési kérelmét, amelyet arra hivatkozva adott be, hogy jogellenesen tartják előzetes letartóztatásban immár több mint négy éve, miközben a bolíviai törvények csak 36 hónapig teszik ezt lehetővé.

Közölte: a perben jelenleg a vallomásokat hallgatják meg, most az ügyészek kérdezik őt, akik „semmilyen, bűncselekménnyel kapcsolatos kérdést nem tesznek fel", hanem csak „nagyon alapvető" dolgokat tudakolnak. Bár a kapott fenyegetések miatt még most is fél, de úgy érzi, kötelessége volt elmondani az igazságot a történtek következtében meghaltak családja miatt

Tóásó Előd szerint „még nagyon messze van az ítélet", addig még legalább másfél évet kell várni. Abban is biztos, hogy elítélik, mert - mint mondta - „ez a (bolíviai) kormány parancsa".








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X