Felakasztotta magát a cellájában a clevelandi rém


-A A+

Felakasztotta magát cellájában a clevelandi rém, aki éveken keresztül fogva tartott és terrorizált három nőt. Az 53 éves Ariel Castro életét már nem tudták megmenteni – idézte az amerikai hírforrásokat szerdán a hvg.hu

Az egykori iskolabusz-vezetőt augusztus elsején életfogytiglani börtönre, és még ezer év börtönre ítélték, vagyis elvileg sohasem engedték volna szabadon. Elkobozták az összes vagyonát, százezer dolláros bírságot is kiszabtak rá, és nemrég a házát is porig rombolták.

Első áldozata, Michelle Knight 2002-ben, 20 éves korában, majd Amanda Berry 2003-ban 17 évesen, Georgina DeJesus pedig 2004-ben 14 évesen tűnt el, nem messze attól a háztól, ahol Castro fogva tartotta őket, gyakran láncra verve. Az egyik nőnél veréssel és éheztetéssel öt alkalommal kényszerített ki vetélést, ezért a rablás, nemi erőszak mellett emberöléssel is vádolták. Amanda Berrynek végül sikerült megszöknie a rabságban fogant, hatéves kislányával együtt, ezután jelentek meg rendőrök a horrorháznál.

Castro az ítélethozatal előtt azzal védekezett, hogy beteg és pornófüggő, de állította: áldozatai beleegyeztek a szexbe. A bíró viszont úgy vélte, hogy igenis tudatosan készült a három lány elrablására.

A clevelandi rém korábban is próbálkozott már öngyilkossággal a börtönben. A BBC Online szerint Castro felakasztotta magát a cellájában kedden, a börtön egészségügyi személyzete kezdte meg az életmentést, majd nem sokkal később kórházba vitték, ott halt meg helyi idő szerint kedd este. Az ohioi börtön szóvivője azt mondta, hogy a férfit kiemelten őrizték. Ez azt jelenti, hogy csak ő volt a cellában, és az őrök elvileg félóránként ellenőrizték.








EZT OLVASTA MÁR?

X