Brüsszel: el kell fogadni Băsescu visszatérését


-A A+

Minden politikai tényezőnek el kell fogadnia a román alkotmánybíróság döntését, és tiszteletben kell tartania azt a jogi eljárást, amelynek alapján Traian Băsescu államfő visszatér hivatalába – hangsúlyozta kedd esti közleményében az Európai Bizottság.Barroso

"Az Európai Bizottság azt várja a román hatóságoktól, hogy tartsák magukat a jogállamisághoz és az alkotmánybíróság döntéseihez" - olvasható a brüsszeli közleményben.

Az uniós testület szerint az összes politikai erőnek tiszteletben kell tartania az európai értékeket, felelősségteljesen kell fellépnie, és építő szellemben kell dolgoznia azon, hogy Románia érdekében leküzdjék a megosztottságot. A közlemény megfogalmazása szerint a jogállamiság tiszteletben tartása és az igazságszolgáltatás függetlensége lényegi feltétel a politikai stabilitás és a gazdasági bizalom romániai helyreállításához.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az uniós végrehajtó testület továbbra is szoros figyelemmel kíséri a romániai helyzetet, és megállapításait az év vége előtt jelentésben fogja összegezni.

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője szintén nyilatkozatot tett a bukaresti alkotmánybírósági döntés nyomán, amely a román szociálliberális kormányzatot arra kötelezi, hogy a néppárti Basescut visszaengedje hivatalába.Hannes-swoboda

Swoboda szerint az alkotmánybíróság ezzel lezárta azt a vitát, amely károkat okozott Romániának. Úgy fogalmazott: a vita már-már elviselhetetlen szintre süllyedt, és most végre fel kell hagyni az "államcsínyről" szóló, mértékletességet nélkülöző kommentárokkal.

A szocialista frakcióvezető szerint a referendumon a román választók nagy része "erős érzelmeket mutatott", de az érvényesség jogi előfeltétele nem teljesült, s ezt a körülményt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Úgy vélekedett, hogy Romániában most félre kell tenni a nézeteltéréseket, és újra munkához kell látni. Emlékeztetett arra: a novemberi parlamenti választások megfelelő alkalmat kínálnak majd annak kinyilvánítására, hogy milyen jövőt kívánnak az országnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X