Félezer kilométeres élőlánccal tüntetnek a katalán függetlenségért


-A A+

Katalóniában több százezer ember 400 kilométeres élőláncot alkotott szerdán délután a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének a támogatására. Ez a távolság nagyságrendileg akkora, mint Magyarország kelet-nyugati kiterjedése.

Az élőláncot a katalán nemzetgyűlés szervezte, északi kezdőpontja a franciaországi Le Pertus településen volt, délen Alcanarig ért, s áthaladt Barcelonán, Geronán és Tarragonán is. Az emberek Lérida katedrálisának harangszavára fogták meg egymás kezét. A lánc összesen 86 településen át húzódott, és 778 szakaszból állt.

A résztvevők külön erre az alkalomra készült trikót viseltek, de volt, aki Barcelona labdarúgócsapatának a színeit viselte. Sokan katalán zászlót lengettek. A jelszó „Katalán út a függetlenséghez" volt. Artur Mas, a széles körű autonómiát élvező tartomány elnöke reményét fejezte ki, hogy a megmozdulással ámulatba ejtik a világot (de ő nem volt ott). A példát Észtország, Lettország és Litvánia lakosai nyújtották, akik 1989-ben szintén függetlenséget követelve alkottak ilyen láncot, állítólag másfél millió résztvevővel.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X