Drogfogyasztással vádolnak egy fideszes politikust


-A A+

Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtökön délután feljelentést tett a rendőrségen és átadta a birtokába került fényképeket és videofelvételt, amelyek alapján a szombathelyi szocialisták Lazáry Viktort, a városi közgyűlés fideszes alpolgármesterét azzal gyanúsítják, hogy drogot fogyasztott, drogok hatása alatt él.

Az alpolgármester a közgyűlésen cáfolta és visszautasította a vádakat, közölése szerint kedden drogtesztet is elvégeztetett. Ennek eredménye azt bizonyítja, hogy nem fogyasztott drogot - mondta. Az alaptalan gyanúsítás miatt jogi lépéseket tesz - tette hozzá.

Czeglédy Csaba az MTI-nek úgy fogalmazott, a rendelkezésükre álló összes bizonyítékot átadták a rendőrségnek, amely dönt majd arról, hogy ezek alapján indít-e nyomozást az ügyben, illetve dönt arról is, hogy az eljárást ismert vagy ismeretlen személy ellen indítja-e meg.

Hozzátette, annak a dílernek a nevét is közölte, aki információik szerint egy szombathelyi lakótelepen él, és feltevésük alapján tőle szerezhette be az alpolgármester a kábítószert. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére egyelőre csak annyit közölt, az üggyel kapcsolatban csütörtökön nem, csak később várható rendőrségi tájékoztatás.

Ki kokainozik a videón?

A rendőrségnek átadott videófelvételt a Nyugat.hu már csütörtökön nyilvánosságra hozta "Önök szerint ki szívja fel a fehér port a videón?" címmel. A felvételt eredeti terjedelmében majd lassítva is közölték és olvasóikra bízták, hogy felismernek-e valakit a videón.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=sYdyGe07GcM

Nemény András szocialista országgyűlési képviselő, korábban a szombathelyi közgyűlés tagja az atv.hu-nak annyit mondott: a Nyugat.hu-n közzétett videón Lazáry Viktor alpolgármester látható. Lazáry Viktor alpolgármester arra a kérdésre, hogy valóban ő látható-e a nyilvánosságra került videón, az Indexnek azt mondta: addig nem nyilatkozik az ügyben, míg nem konzultált az ügyvédjével.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X