Összedőlt egy ötemeletes ház Indiában


-A A+

Összeomlott egy ház pénteken hajnalban Mumbaiban. Az épületből eddig hét embert mentettek ki élve és szállítottak kórházba a helyszínre kivonult katasztrófavédelmi egységek. A hatóságok közlése szerint a 35 éves épületben 20 család lakott. Az első emeleten egy dekoráló cég működött, de az afölötti négy szinten minden lakás bérbe volt adva, írta a CNN.

A hatóságok szerint pancake, vagyis palacsintaszerű összeomlásról van szó. A házomlás e fajtájában az emeletek nem oldalra vagy az utcára dőlnek, hanem egymásra csúsznak. Egyes források szerint legalább ötven, mások szerint 80-90 ember rekedhetett a romok alatt. Az első jelentések még 20-25 eltűntről szóltak.

Idén már öt hasonló házomlás volt India pénzügyi fővárosában, a legsúlyosabb áprilisban történt, és 74 halálos áldozata volt. A házomlások India-szerte egyre gyakoribbá váltak, miután a gyorsan növekvő városokban rohamosan emelkedik a lakások iránti kereslet, ami a korrupcióval párosulva gyakran vezet súlyos tervezési és kivitelezési hibákhoz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X