Ledöntötték Orbán Viktor szobrát Budapesten


-A A+

A Fidesz által felmondott "szolidaritási szerződés" újrakötését ígérte Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap Budapesten, a Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes demonstrációján, ahol aktivisták lelepleztek, majd ledöntöttek egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló szobrot.

Bajnai Gordon azt mondta: ha győznek 2014-ben, ismét alapelvvé teszik, hogy a többség kötelessége segíteni azokat, akik önhibájukon kívül nem tudnak gondoskodni magukról, a segítségre szorulók kötelessége pedig törekedni arra, hogy kilábaljanak nehéz helyzetükből.

A Clark Ádám téren tartott demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocell szobrot, majd aktivisták ledöntötték úgy, hogy a csizmája a talapzaton maradt. A nagyjából 1000-1500 emberből álló tömeg ezután elindult át a Lánchídon, hogy a Terror Háza Múzeumhoz vigyék a feldarabolt szobrot.

Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke azt mondta: a szobor szimbolizálja mindazt, amitől 2014-ben meg kell szabadulnia az embereknek. A hvg.hu munkatársa szerint a rendezvényen Dopeman is jelen volt, aki a kormányfő polisztirol szobrának letört fejét végül a magasba emelte, ezzel is jelezve Orbán Viktor jövendőbeli bukását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X