Még idén módosíthatják a szlovák állampolgársági törvényt


-A A+

Várhatóan még idén tárgyalja Robert Fico kabinetje a szlovák állampolgársági törvény módosításának tervezetét - közölte kedden a belügyminisztérium.

A szlovák szaktárca tájékoztatása szerint a tervezet már augusztusban elkészült, az viszont, hogy a jogszabály mikor kerül a kormány asztalára, attól függ, mikor zárulnak le a törvénytervezetről nemzetközi intézményekkel folytatott egyeztetések.

Egyelőre nem világos, hogy az új jogszabály milyen változtatásokat tartalmaz. A törvény tartalmi részéről Robert Kalinák belügyminiszter egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: hasonló feltételeket fogalmaz meg a szlovák állampolgárság elvesztése és visszaszerzése kapcsán, mint az az ellenzéki módosítás, amelyet a pozsonyi törvényhozás májusban elutasított.

Az a módosítás nem hozott volna érdemi változást a felvidéki magyarok számára, ugyanis csak azok számára tette volna lehetővé, hogy megtartsák illetve visszakapják szlovák állampolgárságukat, akik külföldi tartózkodásuk idején vették fel egy másik ország állampolgárságát, s az adott időszakban nem rendelkeztek állandó szlovákiai lakhellyel.

A jelenleg hatályos állampolgársági törvény, amelyet Robert Fico előző kabinetje hagyott jóvá 2010 tavaszán, úgy fogalmaz: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként egy másik ország állampolgárságát veszi fel.

Az alkotmánybíróság által is vizsgált törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, 641-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 42 felvidéki magyar is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X