Ferenc pápa: az antiszemitizmust el kell távolítani az emberek életéből


-A A+

Az antiszemitizmus veszélyeiről és az ezzel szembeni fellépésről beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor Riccardo Di Segni római főrabbit és a római zsidó közösség delegációját fogadta a római zsidók deportálásának 70. évfordulóján.

Az olasz főváros zsidó közösségének tagjai előtt mondott beszédében az egyházfő kijelentette: egy keresztény nem lehet antiszemita.

„Már többször mondtam, de szeretem megismételni: keresztényeknek és zsidóknak közösek a gyökereik. Az antiszemita keresztény ellentmondás" - fogalmazott Ferenc pápa. Hozzátette, hogy az antiszemitizmust ki kell zárni az emberek szívéből és mindennapi életéből. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a figyelemnek sohasem szabad lankadnia az antiszemitizmus és a rasszizmus veszélyével szemben, nehogy ezek "bármilyen indok vagy igazolás leple alatt" megerősödjenek.

Az egyházfő a római zsidók 1943. októberében történt deportálásának hetvenedik évfordulóján a Vatikánban fogadta a római főrabbit és az olasz főváros zsidó közösségének képviselőit.

Amikor a múltra emlékezünk, meg kell érteni a történtek jelentését "jelenünkért és egy olyan jövő építése érdekében, melyben a Soá kimondhatatlan borzalma nem ismétlődhet meg!" - mondta Ferenc pápa. Felidézte, hogy XII. Pius pápa ösztönzésére számos egyházi intézmény megnyitotta kapuit a "zsidók testvéri befogadására". Hozzátette, ennél is több keresztény "névtelen hősként kisebb-nagyobb segítséget nyújtott" a menekülő zsidóknak.

A pápával való találkozó után Riccardo Di Segni úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a zsidó-keresztény párbeszéden „még dolgozni kell a kritikus pontok megoldásának érdekében a kölcsönös bizalom jegyében". Bejelentette, hogy meghívta Ferenc pápát a római zsinagógába, ahova II. János Pál pápa 1986-ban, XVI. Benedek 2010-ben látogatott el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X