Keresztény segítőinek az ország elhagyását javasolja Líbia


-A A+

A líbiai hatóságok az ország elhagyását ajánlják a Líbiában dolgozó keresztény rendeknek, mivel nem képesek garantálni a biztonságukat - nyilatkozta az AsiaNews.it katolikus hírügynökségnek Vincent Landel, az Észak-afrikai Püspöki Konferencia elnöke.

„A biztonság hiánya miatt (...) a legtöbb vallási közösséget, amelyek azért jöttek, hogy a líbiai hatóságok kérésére a közegészségügyben dolgozzanak, arra kérték, hogy hagyják el az országot" - mondta a Rabat (Marokkó) érseke.

Biztonsági okokból névtelenül nyilatkozó források az AsiaNewsnak elmondták, hogy Líbia mára gyakorlatilag kettészakadt. Az ország keleti részén, Bengáziban és az egész Kireneika-térségben, ahol a fegyveres iszlamista bandák vették át a rendőrség helyét, káosz és erőszak uralkodik.

A szerzetesek, a papok és a katolikus intézmények állandó fenyegetettségben dolgoznak. A kialakult helyzet már létezésében fenyegeti a katolikus egyházat Líbiában. Az AsiaNews forrásai szerint a helyzet fordulóponthoz érkezett, s mostanra a főváros, Tripoli az egyetlen hely, ahol még dolgozni lehet. 2013-ban már számos rend - amelyek negyven éve voltak jelen az ország területén - kénytelen volt beszüntetni tevékenységét.

A nagyrészt Fülöp-szigeteki származású szerzetesnővérek, orvosok, ápolók évek óta dolgoznak líbiai kórházakban, ápolják a betegeket és az időseket. A Moammer Kadhafi uralmát megdöntő líbiai háború alatt kizárólag a szerzetesrendek által fenntartott rendelők és kórházak működtek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X