Rohamrendőrök vertek szét egy Japán-ellenes tüntetést Kínában


-A A+

Rohamrendőrökkel oszlattak fel egy több száz fős Japán-ellenes tüntetést a Kuangtung tartományi Tungkuan ipavárosban - jelentette hétfőn a South China Morning Post című hongkongi lap.kina

A vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetek kínai szuverenitása mellett kiállók vasárnapi demonstrációját már a hét elején elkezdték szervezni, de miután rövid időn belül 20 ezer aláírás gyűjtöttek össze a támogatására, biztonsági okokból lefújták.

Ennek ellenére körülbelül ötszázan felvonultak a város központjában és japán-ellenes jelszavakat skandáltak, kínai zászlókat lengettek, egyesek pedig bekiabáltak a japán éttermekbe is. Az egy héttel korábbi tüntetésektől eltérően azonban ezúttal nem került sor vandál cselekményekre.

A felvonulásnak alig fél óra múlva álljt parancsoltak a felsorakozott rohamrendőrök, akik a sajtóbeszámoló szerint válogatás nélkül, botokkal, az embereket helyenként véresre verve oszlatták szét a tömeget. A transzparenseket és a zászlókat elkobozták.

Egy héttel korábban Kantonban és Sencsenben ezrek vonultak fel engedéllyel és fejezték ki elégedetlenségüket, amiért a japán hatóságok augusztus közepén őrizetbe vették azokat a kínai aktivistákat, akik megközelítették a szigeteket, illetve partra szálltak azok egyikén. Sajtóbeszámolók szerint akkor japán autók tucatjait rongálták meg.

Más médiajelentések szerint Hajnan tartomány székhelyén, Hajkou városban, valamint Csöcsiang Csucsi városában ezen a hétvégén ugyancsak százak tüntettek és hirdették: "A Tiaojü-szigetek Kínához tartoznak", vagy azt, hogy "Bojkottáljuk a japán árukat!"

Japán a területére való illegális behatolással vádolta meg a közigazgatása alá tartozó Szenkaku-szigetekhez hajózó kínaiakat és két napon belül hazaküldte mind a 14 "területsértőt". Peking és Tokió kölcsönösen tiltakozott egymásnál a történtek miatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X