Venezuela egymillió munkahelyet kínál: a hadseregben


-A A+

Egymillió nemzetőr besorozását tervezi 2019-ig Nicolás Maduro venezuelai államfő, aki erre vonatkozó szerdai bejelentése szerint ezek a felfegyverzett civilek segítenék megszilárdítani a „bolívari forradalom” vívmányait.

Caracasban tartott beszédében Maduro utalt arra, hogy a Bolívari Milícia (az elődje, Hugo Chávez által alapított nemzetőrség szervezete) 2005-re 500 ezer tagot fog számlálni, négy évvel később pedig létszámának el kell érnie az egymilliót.

A nemzetőrséget felfegyverzett polgári lakosokból verbuválják, akik a hivatásos rendfenntartó szervekkel együtt amolyan „munkásőrként” látják el a fennálló baloldali rendszer védelmét, a lakosságon belüli „nyugalom” fenntartásán túl a jelenlegi államfő teljhatalmát is biztosítják.

Különféle „harci feladatokat” látnak el, így – mint az EFE hírügynökség írta – a kormány nemrég megbízta a nemzetőröket azzal is, hogy az élelmiszer-áruházakban segítsenek a vevők figyelmes kiszolgálásában, rövidítve ezzel a sorban állással töltött időt. Maduro szerdán hangsúlyozta, hogy minden nemzetőrnek rendelkeznie kell fegyverrel, egyenruhával, teljes felszereléssel.

Venezuelában erős tekintélyuralmi rendszer látszik kialakulni, amelyet még az előző államfő, Hugo Chávez épített ki tizennégy évig tartó hivatali ideje alatt. Ő vezette be a „különleges” intézkedéseket igazolni hivatott „bolívari forradalom” fogalmát. Ennek jegyében kért és kapott a parlamenttől több alkalommal is „különleges hatásköröket”. A Chávez személyi kultuszát fenntartani próbáló Maduro is néhány héttel ezelőtt ilyen különleges felhatalmazást kért a törvényhozástól, mert szerinte csak így veheti fel a harcot a korrupcióval és a gazdasági háborút folytató „burzsoáziával”.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X