Az NSA negyvenhatmillió olasz telefonbeszélgetést is lehallgatott


-A A+

Az olasz fővárosban megerősítették a biztonsági intézkedéseket az amerikai nagykövetségen, miután kiderült, hogy az NSA 46 millió olaszországi telefonbeszélgetést hallgatott le.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) 2012. december 10. és 2013. január 8. között mintegy 46 millió olaszországi telefonbeszélgetést figyelt meg - közölte a Cryptome című amerikai internetes oldalra hivatkozva hétfőn az APA osztrák hírügynökség.

Korábban Glenn Greenwald, az NSA titkos adatgyűjtési programjáról először beszámoló újságíró a L'Espresso című olasz hetilapnak elmondta, hogy a brit titkosszolgálatok szintén rendelkeztek hozzáféréssel az optikai kábelek hálózatához, amelyen keresztül Olaszországban a telefonhívásokat, az internetes levelezést és adatforgalmat lebonyolítják.

Greenwald közölte, hogy a brit titkosszolgálatok a megszerzett adatokat megosztották az NSA munkatársaival, akik így bizalmas információkat szerezhettek Olaszországban politikusokról, hivatalnokokról és vállalatokról. A britek olyan telefonhívásokat és e-maileket választottak ki, amelyekből kivehetőek voltak a "külföldi kormányok politikai nézetei" - tette hozzá az újságíró.

Rómában éles politikai vitát váltottak ki a Greenwald által nyilvánosságra hozott információk. Beppe Grillo, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom vezetője követelte, hogy az Enrico Letta miniszterelnök vezette olasz kormány számoljon be a parlamentnek a lehallgatási botrányról. Az olasz kormányfő múlt héten hangsúlyozta: nem tudja, hogy őt is lehallgatták-e.

Az olasz fővárosban megerősítették a biztonsági intézkedéseket az amerikai nagykövetségen.

Múlt szerdán Letta Rómában fogadta John Kerry amerikai külügyminisztert, az olasz politikus az NSA titkos adatgyűjtési programja olasz vonatkozásainak tisztázását kérte Washingtontól.








EZT OLVASTA MÁR?

X