Sógor Csaba és Csáky Pál EP-képviselők rámutattak a jelenlegi európai uniós alapjogvédelmi keret kibővítésének szükségességére.
A román jelölt Corina Crețu neve is szerepel a biztosok nevét tartalmazó listán, amelyet az Európai Bizottság közlése szerint az uniós előírásoknak megfelelően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke elküldött pénteken Matteo Renzinek, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Olaszország kormányfőjének.
„Dzsihádot hirdettek e település ellen” – áll egy a szórólapon.
Románia az igazságügyért, Magyarország demokráciáért és az emberi jogokért felelne .
Magyarázkodni kényszerült Colin Powell egy román politikussal, Corina Crețu szociáldemokrata (PSD) európai parlamenti képviselővel folytatott kapcsolatáról, miután egy hacker feltörte személyes emailjét, és elkezdett a Facebookon posztolgatni a volt amerikai külügyminiszter levelei közül.
Kikelt magából a venezuelai katolikus egyház feje, amiért Hugo Chávez hívei átírták a Miatyánkot, és a szocialista párt kongresszusán a néhai elnökhöz fohászkodtak
Húsz éves korukig minden tizedik lányt zaklattak már szexuálisan az Unicef jelentése szerint. Ijesztő számokat közölt az ENSZ gyermekalapja.
Boston egyik előkelő városrészében nőtt fel, és egy katolikus magániskolába járt az az amerikai és szíriai kettős állampolgársággal rendelkező informatikus, aki jelenleg az FBI által keresett terroristák tízes toplistáján szerepel. Valószínűleg Ahmad Abousamra áll az Iszlám Állam Twitter-kampánya mögött. A 32 éves Ahmad Abousamra kézre kerítéséért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 50 ezer dollárt ajánlott fel.
Oroszország minden eddiginél ütőképesebb erőket vont össze Ukrajna határán. A csapatösszevonás a korábbiakénál kisebb létszámú, de jobb felszereltségű erőket érint.
Két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a kelet-franciaországi Colmar büntetőbírósága azt a mintegy húsz országból származó 55, köztük három magyar Greenpeace-aktivistát, akik márciusban behatoltak Franciaország legrégebbi atomerőművébe, a fessenheimibe.
A Dél-afrikai Köztársaság nem ad beutazási engedélyt a dalai lámának a Nobel-békedíjasok 14. csúcstalálkozójára. A pretoriai kormány az utóbbi öt évben már harmadjára tagadja meg a vallási vezető számára az országba való belépést.
A közel-keleti helyzetről és a konfliktusokban a vallások közötti együttműködésről beszélt egymással Ferenc pápa és Simon Peresz volt izraeli államfő csütörtöki vatikáni találkozójukon.
A Moszkva-barát szakadárok teljesen ellenőrzésük alá vonták Luhanszkot, miután az utolsó ukrán katonai egység is elhagyta a kelet-ukrajnai várost.
A humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztosi posztot kapja meg Románia jelöltje, Corina Crețu az új összetételű Európai Bizottságban az euractiv.com portál értesülései szerint.
Kiürítették a moszkvai Vnukovo repteret, miután csütörtökön ismeretlenek kétszer is bombatámadással fenyegettek.
Már több mint 1900 halálos áldozatot követelt március óta a nyugat-afrikai Ebola-járvány - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
Trónfosztást és az egész kaukázusi térség felszabadítását ígérték az orosz elnöknek a dzsihadista terroristák – írja a vs.hu.
A kelet-ukrajnai térségre vonatkozó béketervet hirdetett meg szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki arra sürgette mind az ukrán kormányerőket, mind a Moszkva-párti szakadár felkelőket, hogy vessenek véget az előrenyomulásnak.
A javaslatról a tagállamok képviselőit tömörítő tanácsnak van joga dönteni.
Kutatók próbálták afféle víruskalkulátorral lemodellezni, hogyan kebelezné be az ebola Európát.