Az Iszlám Állam Twitter-kampányát bostoni informatikus irányítja
Valószínűleg Ahmad Abousamra áll az Iszlám Állam Twitter-kampánya mögött. A 32 éves Ahmad Abousamra kézre kerítéséért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 50 ezer dollárt ajánlott fel. az amerikai és szíriai kettős állampolgársággal rendelkező informatikus, aki jelenleg az FBI által keresett terroristák tízes toplistáján szerepel.
Abousamra 1981-ben Franciaországban született és Boston egy módos elővárosában, Stoughtonban nőtt fel. Apja a Massachusettsi Általános Kórház endokrinológusa volt, aki egy katolikus magániskolába, a Xavéri Testvérek Középiskolába járatta a fiát. Abousamra a bostoni Northwestern University egyetemen a számítástechnikai szakon végzett kitünő eredménnyel, előtte pedig az FBI szerint egy telekommunikációs cégnél állt alkalmazásban.
Többször megfordult Pakisztánban és Jemenben, ahol állítólag fegyveres kiképzést kapott. Sajtóértesülések szerin 2004-ben kezdett radikalizálódni, és rá két évre Szíriába költözött. 2009-ben adtak ki ellene szövetségi elfogatóparancsot az Egyesült Államokban, egyebek között terroristák anyagi támogatására való összeesküvés, terroristák anyagi támogatása és annak vádjával, hogy amerikaiakat szándékozott megölni Irakban.
Sajtójelentések szerint Abousamra két segítőjével együtt csatlakozott az Iszlám Államnak a közösségi médiában folytatott toborzó és propagandakampányához. Steve Warren ezredes, a Pentagon szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy több mint száz amerikai harcol valamilyen csoportban a szíriai polgárháborúban. A védelmi minisztérium feltételezése szerint mintegy tucatnyian állhatnak az Iszlám Állam oldalán.
- 39812 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39814 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39814 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39815 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39817 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39817 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni