Nagyon nagy a gond Kínában a szmog miatt


-A A+

A kínai főváros önkormányzata úgy döntött csütörtökön, hogy 2014-től 37,5 százalékkal csökkenti a forgalomba helyezhető autók számát. A kínai kormányzat pedig körlevélben tudatta, hogy a legsúlyosabb szmoghelyzetben felfüggesztik a tanítást, a munkahelyeken pedig rugalmasan kezelik majd a munkaidőt.

A károsanyag-kibocsátás visszafogásának 2013 és 2017 közötti időszakra meghirdetett programja keretében a pekingi vezetés úgy döntött, hogy 2017-re a kiadható új rendszámok számát a jelenlegi 240 ezerről 150 ezerre csökkenti. Ez azt jelenti, hogy a határidő végére 6 millió körüli autó futhat majd a főváros útjain. Az idén október végén 5,4 millió gépkocsit tartottak nyilván.

A friss szabályok szerint a következő négy évben forgalomba helyezendő mintegy 400 ezer autóból 170 ezer lesz új energiával hajtott. Arányukat folyamatosan növelni kívánják.

A kormány körlevele arról tájékoztat, hogy a legsúlyosabb veszélyességi fokozatú szmogriadó esetén gyárakat fognak bezárni, korlátozzák a közlekedést, leállítják az építkezéseket és megtiltják a szabadtéri nyársra tűzött húsok sütését. Ezzel egy időben megszüntetik az óvodák, iskolák szabadtéri foglalkozásait, felfüggesztik a tanítást és a különböző vállalatoknál, intézményeknél rugalmas munkaidőt alkalmaznak. Az utakon Pekingben a páros és páratlan rendszámú autókat napi váltásban engedik közlekedni.

A dokumentum arra figyelmeztet, hogy a téli időszakban, a fűtési szezonban, a széntüzelésű kazánok üzembe helyezésével nagyobb a szmogveszély, az átlagosnál több szennyezőanyag kerül a levegőbe. Októberben a keleti és a középső tartományokban 10-15 napon át borította szmogfelhő a lakott területeket, míg például Sanhszi és Honan tartományok egyes részeiben 20 napig volt fátyolosan szmogos az időjárás.

A szeptemberben elfogadott központi akcióterv célkitűzése szerint a levegőben található 2,5 mikron, vagy annál kisebb átmérőjű, egészségre különösen veszélyes porszemcsék koncentrációját a nagyvárosokban egy köbméter levegőben (PM2,5) legalább 10 százalékkal csökkenteni kívánják 2017 végére. Pekingben 25 százalékos csökkentést irányoztak elő.

Kínában 114 városban 668 levegőminőség-ellenőrző állomást építettek, de az év végére számukat 884-re növelik, összesen 161 városban. November elsejétől Pekingben, Tiencsinben és a környező térségben új, kísérleti figyelmeztető rendszert indítottak, aminek lényege, hogy amennyiben a PM 2,5 mutató 500 fölé emelkedik akkor a legsúlyosabb, elsőfokú figyelmeztetés lép életbe, ha 300 és 500 között lesz három napon át, akkor a másodfokú és ha 200 és 300 között, akkor a harmadfokú.

A pénzügyi tárca a múlt hónapban ötmilliárd jüant különített el a levegőszennyezést csökkentő beruházásokra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X