A NATO főtitkára szerint nagy a valószínűsége, hogy Oroszország katonailag is fellép Kelet-Ukrajnában.
Az idei évben a gazdaságpolitika erősítése lesz a legnagyobb feladat a határon túli magyar közösségek támogatáspolitikájában – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban az új Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád szerint 2014-ben 20,5 milliárd forintot fordítanak határon túli célokra.
Patrick Sawyer a lagosi repülőtéren összeesett a betegségtől, és hamarosan végzett vele a kór. Most ápolónője is megbetegedett. A nő védőruha nélkül kezelte Sawyert, amikor még nem tudta, mi a baja.
Remélik, Erdogan támogatni fogja a kurd kérdés és a ciprusi helyzet rendezését.
A rendőrség közleménye szerint veszélyt jelentettek a nemzetbiztonságra és jogrend védelmére.
Ebola-fertőzés gyanújával elkülönítőben kezelnek egy német férfit Ruanda fővárosában. Ez lenne az első regisztrált megbetegedés a közép-afrikai országban - közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség.
Az AFP jelentése szerint az iráni főváros közelében zuhant le egy személyszállító repülő, legalább negyvenen meghaltak.
Egyiptom mind a palesztin, mind az izraeli fél belegyezését megkapta egy újabb 72 órás tűzszünethez a Hamász iszlámista szervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség.
Két személyautó és egy 40 fős autóbusz ütközött össze az M43-ason az 1-es kilométer után - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombat éjfél után.
Az iráni állami televízió korában azt közölte, hogy 48-an haltak meg a teheráni repülőszerencsétlenségben, 40 utas és a nyolcfőnyi személyzet.
Fényképezkedés közben 80 méter mély szakadékba zuhant és szörnyethalt egy lengyel házaspár Európa legnyugatibb pontján, a portugáliai Cabo de Roca szikláinál szombaton.
A gázai helyzet és az Ebola-járvány is foglalkoztatja a katolikus egyházfőt. Helyi és nemzetközi megoldásokat is szorgalmaz a konfliktusok rendezésére.
Az iraki jazidi etnikai kisebbség legkevesebb félezer tagját ölték meg a lázadó szunnita Iszlám Állam (IÁ) erői északi offenzívájukban - mondta vasárnap az iraki emberjogi miniszter a Reuters hírügynökségnek.
Tájfun érte el vasárnap reggel Japán Sikoku szigetét, és az első jelentések szerint négy halálos áldozatot hagyott maga után, írja az MTI. A hatóságok elrendelték a legmagasabb fokozatú riasztást, és felszólítottak 1,6 millió embert, hogy térjen ki a vihar útjából. Mie prefektúrában már msot kitelepítettek 3000 embert a felhőszakadások miatt.
Egy Sierra Leonéból Hamburgba érkező férfi ebola gyanúja nem igazolódott. Lázas volt és hányt, de vasárnap reggelre kiderült, nem az ebola-vírusban fertőződött meg az a férfi, aki Afrikából Hamburgba érkezett. Reggel 7 óta már nincs is karanténban az afrikai férfi a hamburgi klinikán, ahova szombat este szállították ebola gyanújával - írja a focus.de.
Ebola-fertőzés gyanújával vizsgálnak egy férfit egy német kórházban, aki a napokban érkezett Sierra Leone fővárosából, Freetownból Hamburgba - írta vasárnap a Bild am Sonntag című német lap.
Újabb, az Ebola-vírus okozta lehetséges fertőzésekről érkezett hír szombaton Nigériából. Helyi sajtójelentések szerint pénteken és szombatra virradóra több embert helyeztek karanténba a fertőzés gyanújával.
Az amerikai hadsereg közzétette az első felvételeket az Iszlám Állam elnevezésű szervezet szélsőségesei elleni iraki légicsapásokról. A támadásban két F/A18 típusú gép vett részt.
A bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer, a ZMapp kifejlesztésében, amely a hírek szerint javított két, Ebola-vírussal megfertőződött amerikai állampolgár állapotán - számolt be róla szombaton a Kurier című osztrák lap.