Ismét lezuhant egy utasszállító, sok a halott
Az AFP jelentése szerint az iráni főváros közelében zuhant le egy személyszállító repülő, legalább negyvenen meghaltak. Néhány hét alatt ez a negyedik repülőszerencsétlenség a világon.
A Taban Air iráni légitársaság gépe felszállás közben zuhant le Teherántól nyugatra, nem messze a nemzetközi légikikötőtől. A fedélzeten negyven utas volt, ám mivel a gép lakónegyedre zuhant további áldozatok is lehetnek. Iránban gyakran történnek légi balesetek állítólag az öregedő gépek, és a nem megfelelő karbantartás miatt.
Iránban gyakran történnek légi balesetek, amelyek az öregedő gépparkra, valamint a rossz minőségű karbantartásra vezethetők vissza.
https://www.youtube.com/watch?v=5yQTH8kuzZ4
FRISSÍTÉS: Az iráni állami televízió korában azt közölte, hogy 48-an haltak meg a szerencsétlenségben, 40 utas és a nyolcfőnyi személyzet. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint kilencen túlélték ugyan a szerencsétlenséget, de hárman a kórházba szállítás közben meghaltak. A gép becsapódásának helyszínén, a környező házakban lakók közül többen megsérültek. Az utasszállító egy forgalmas piactól 500 méterre csapódott a földbe.
Szemtanúk elmondták, hogy a pilóta már a kifutópályán elvesztette uralmát a repülőgép felett, a gép törzse neki is ütődött a betonnak. A repülőgépnek még sikerült felemelkednie, néhány perccel később azonban lezuhant. A hatóságok feltételezése szerint az egyik hajtómű felszállás közben leállt.
Cikkünk frissül
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni