Spanyolország elfogatóparancsot adott ki a volt kínai államfő ellen
Nemzetközi elfogatóparancs kiadását kezdeményezte Csiang Cö-min korábbi kínai elnök és négy további kínai állampolgár ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden a tibeti lakosság ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében folyó eljárás keretében.
A madridi székhelyű testület illetékessége abból fakad, hogy a felperesek egyike, a Tibetből kivándorolt Thubten Vangcsen szerzetes spanyol állampolgársággal rendelkezik, és a kínai igazságszolgáltatás mindeddig nem kezdeményezett eljárást a vádak kivizsgálására.
A spanyol igazságszolgáltatás 2005 óta az egyetemes joghatóság elve alapján a legsúlyosabb ügyekben - többek között emberiesség elleni bűntettek, népirtás, kínzás esetén - eljárhat akkor is, ha a bűncselekmény nem spanyol felségterületen történt, és sem az elkövető, sem a sértett nem spanyol állampolgár. Feltétele azonban a spanyolországi eljárásnak, hogy az érintett országban ne legyen folyamatban eljárás az adott bűntett ügyében.
A legfelsőbb bíróság elfogadta a Tibetet támogató spanyol jogvédő szervezetek érvelését, miszerint nemzetközi jelentések arra utalnak, hogy Csiang Cö-min korábbi kínai államfő, Li Peng korábbi miniszterelnök, Csiao Si volt rendőrfőnök, Csen Kuj-jen egykori tibeti pártvezető, valamint Teng Tel-jün ex-családtervezési miniszter feltehetően szerepet játszott az állítólagos népirtással kapcsolatos cselekedetekben, és úgy döntött, szükség van a kihallgatásukra.
A nemzetközi elfogatóparancsot az Interpolon keresztül foganatosítják, és amennyiben az öt kínai állampolgár Spanyolországba, vagy a spanyol hatóságok által kiadott parancsokat elismerő országba utazik, a biztonsági erők letartóztathatják őket.
Peking korábban úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálatot belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, és a vádakat „színtiszta koholmánynak" tartja. A Kínai Népköztársaság madridi nagykövetségének tisztségviselői egyelőre nem kommentálták a bíróság keddi döntését.
A bírósági eljárást a magas rangú tisztségviselők ellen 2006-ban kezdeményezte két jogvédő szervezet és Vangcsen amiatt, hogy kivizsgálják, valóban népirtást, más emberiesség ellenes bűncselekményeket, kínzásokat és terrortámadásokat követtek-e el 1988 és 1992 között a tibeti lakosság ellen a kínai hatóságok. Habár Hu Csin-tao korábbi kínai államfő ellen szintén eljárás folyik Spanyolországban, esetében eltekintettek az elfogatási parancstól.
A spanyol bírósági gyakorlat korábban azt is lehetővé tette, hogy eljárást indítsanak Oszama bin Laden terroristavezér és Augusto Pinochet chilei diktátor ellen. A gyakorlatban azonban nagyon ritkán kerülnek ténylegesen bíróság elé az érintettek.
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni