Szarajevó 18 ezer áldozata 200 ezer eurót ér?


-A A+

Az áldozatok családtagjainak fizetendő kártérítésre kötelezte a boszniai Szerb Köztársaság hatóságait a hágai székhelyű ENSZ-törvényszék korábbi büntető ítéleteire hivatkozva egy szarajevói bíróság, amiért a múlt század kilencvenes éveiben pusztító háború idején a szerbek 44 hónapon át ágyúzták és lőtték Szarajevót.szarejevo2

A megítélt kártérítési összeg - ami valamivel több mint 200 ezer eurónak felel meg - elenyésző ahhoz képest, hogy az ostrom idején becslések szerint Szarajevó 18 ezer lakosa vesztette életét. A mostani ítélet azonban a belgrádi székhelyű Beta hírügynökség beszámolója szerint csak 31 áldozat hozzátartozójának kártérítési igényéről szól. Az érvényesített jogelv ugyanakkor mindenképpen figyelemre méltó, és túllép a hagyományos jogi felfogáson: szerb egyének büntetőjogi felelősségének egy nemzetközi törvényszék által tett megállapítására alapozva a bosznia-hercegovinai bíróság az egyik jelenlegi államalkotó entitás intézményes kártérítési felelősségét mondta ki.

A hivatkozási alap az volt, hogy az egykori Jugoszlávia területén elkövetett súlyos jogsértések ügyében illetékes hágai törvényszék korábban életfogytiglani, illetve 29 évi szabadságvesztésre ítélte Stanislav Galicot és Dragomir Milosevicet. Mindketten a boszniai szerb haderő tábornokai voltak.szarejevo

Esad Hrvacic ügyvéd, aki a hozzátartozók jogi képviselője volt a tárgyaláson, azzal érvelt, hogy a mostani, föderációs alapon szerveződő Bosznia-Hercegovina alkotórészének tekintett Szerb Köztársaság (Republika Srpska) felvállalta a jogfolytonosságot az 1992-ben kirobbant, majd három éven át tartó háború előidézőjével, a boszniai szerbek önhatalmúlag kikiáltott köztársaságával. Azt pedig, hogy a kártérítési igény nem évült el, arra alapozta, hogy Galic és Milosevic ügyében emberiesség elleni bűncselekmény miatt született büntető ítélet, márpedig az ilyen cselekményekért való felelősség az ENSZ-törvényszék statútuma szerint nem évül el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X