Sorra elkerülik Bukarestet az EU döntéshozói


-A A+

Sorra lemondták bukaresti útjukat az Európai Unió olyan döntéshozói, akik korábban megerősítették azt a szándékukat, hogy Romániába látogassanak.

Asthon: más kötelezettségeim vannak

Korábban bejelentett szándékával ellentétben nem vesz részt a román diplomaták jövő heti éves bukaresti találkozóján Catherine Ashton. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője más kötelezettségei miatt mondta le romániai útját – tájékoztatott csütörtök este a román külügy.

Ashton bukaresti látogatását egy hónappal ezelőtt Andrei Marga akkori külügyminiszter harangozta be. Azt mondta, az EU „külügyminisztere" igent mondott arra a felkérésre, hogy vegyen részt a román diplomaták éves összejövetelén.

Fabius „objektív okokból" nem jön

Nem vesz részt a bukaresti diplomata-találkozón Laurent Fabius sem. Andrei Marga júliusban a francia külügyminiszter látogatását is beharangozta, és azt mondta, hogy Fabius elfogadta a román fél meghívását.

A román külügy tájékoztatása szerint a francia diplomácia vezetője már augusztus 3-án jelezte, hogy mégsem tud Bukarestbe látogatni szeptember elején. „Laurent Fabius objektív okokból halasztotta el romániai útját" – szögezte le korábbi közleményében a román külügy.

Ponta: a németek nem akarnak bukaresti kongresszust

Az európai szocialisták (PES) sem Bukarestben rendezik meg novemberi kongresszusukat, mint ahogy ezt korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábban bejelentette. A párt elnöke, Victor Ponta csütörtök este ezt megerősítette.

A Szocialista Internacionálé dél-afrikai ülésén tartózkodó miniszterelnök egy telefonos interjúban azt mondta, a kongresszus helyszínének áthelyezését maga a PSD kérte. „A német szociáldemokraták azt mondták, hogy nem szívesen jönnek Bukarestbe, mert a sajtó bírálataitól tartanak. Így hát Brüsszelben lesz a kongresszus" – mondta Victor Ponta.

A kormányfő nyilatkozatait megelőzően az euractiv.com portál azt írta: a PES mégsem tartaná Bukarestben a kongresszusát, mert rossz fényt vetne a rendezvényre a romániai politikai válság s a román kormányt érő sorozatos uniós bírálatok.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X