Országgyűlés: elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének a visszavonása


-A A+

A romániai magyarságnak a demokratikus átmenetben betöltött szerepét és a szólásszabadság érvényesülését kérdőjelezi meg Tőkés László kitüntetésének visszavonása - többi között ezt tartalmazza az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának állásfoglalása, amelyet hétfői ülésén egyhangúlag fogadott el a testület.

Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke újságíróknak úgy fogalmazott, remélik, hogy Traian Băsescu államfő mérlegelni fog, és nem fog hozzájárulni a kitüntetés elvételéhez. Hozzátette: Tőkés László nemcsak Romániában, hanem a világ minden pontján elfogadott politikus, aki nemcsak a magyarok nemzeti hőse, hanem a román nemzeté is.

Az ő bátor kiállása kellett ahhoz, hogy a román forradalom elkezdődjön és a demokratikus átmenet végbemenjen; 1989-ben Tőkés László volt az a kovász, amely kellett, hogy ezek a folyamatok elinduljanak - mutatott rá. Úgy értékelte: a forradalom után két évtizeddel visszavonni tőle a kitüntetést "becstelen dolog", és ehhez a magyar parlamenti képviselők nem járulhatnak hozzá.

A bizottság által elfogadott dokumentumban a többi között rögzítették, hogy "a Románia Csillaga érdemrend úgynevezett becsületbíróságának" döntése nemcsak az egész romániai magyarság semmibevételét jelenti, hanem rossz érzéseket kelt mindazokban, akik a közösségi jogok kiterjesztéséért szálltak síkra Romániában. Magyarország, mint ahogy Románia is, természetesnek tartja, hogy a két ország között érvényben lévő alapszerződés szellemében a másik állam területén élő nemzeti kisebbsége ügyében fellépjen. Tőkés László is erre utalt a vitatott nyilatkozatában - rögzítették.

Az állásfoglalás azt is tartalmazza, hogy a testület megütközéssel értesült arról, hogy az érdemrend visszavonását kezdeményezik, és a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai - az Európai Parlament és más nemzeti parlamentek egyes tagjaihoz hasonlóan - támogatásukról biztosítják Tőkés László ebben az ügyben és az autonómia eléréséért folytatott küzdelemben.

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Mint ismeretes, a napokban több magyar és külföldi közéleti személyiség, illetve szervezet vette védelmébe Tőkés Lászlót.








EZT OLVASTA MÁR?

X